Chuck Palahniuk szerző

Chuck Palahniuk

Lakókocsiban töltött gyermekkor, félrement egyházi karrierambíciók, erőszakos halált halt édesapa, leküzdhetetlen fóbia a hidaktól és állandó harc az inszomniával. Az ukrán, orosz és francia felmenőkkel bíró Chuck, azaz Charles Michael Palahniuk 13 évesen, egy kórházi munka során szeretett bele a vérbe és a kipakolt emberi belsőségekbe, majd a fájdalomcsillapítók és egyéb drogok világába. Volt kamionszerelő és halálos betegeket ápoló szociális munkás is – az útközben összeszedett bizarr emberi történetek pedig provokatív, minimalista stílusban írt műveiben köszönnek vissza. A regényírást csak harmincas évei közepén kezdte; mára kultikussá vált alkotását, a Harcosok klubját azután írta, hogy Láthatatlan szörnyek című első kötetét a kiadók túlzottan kompromittáló jellege miatt visszadobták. Ennek hatására döntött úgy, hogy ír valami még sötétebbet és provokatívabbat. Meglepő módon ezt már hajlandóak voltak kiadni, a történet 1999-es filmadaptációja pedig a popkultúra klasszikusai közé emelte a Harcosok klubját. Palahniuk a könyv 1996-os megjelenése óta megállíthatatlan, amikor épp nem könyvbemutató körúton van, folyamatosan dolgozik újabb és újabb regényein, illetve támogatja írótársait és rajongóit a történetmesélés tudományának elsajátításában.

Chuck Palahniuk művei - 2. oldal

Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Rossz/Hiányzó adat
Chuck Palahniuk: Pygmy antikvár
antikvár

Pygmy

Atticus

hibátlan, olvasatlan példány

Vintage Books, 2010

She\'s a catwalk model who has everything: a boyfriend, a career, a loyal best friend. But when a sudden motor \'accident\' leaves her di...

Online ár:

4 430 Ft

Chuck Palahniuk: Snuff antikvár
antikvár

Snuff

Könyvtársaság Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Online ár:

4 990 Ft

Chuck Palahniuk: Survivor antikvár
antikvár

Survivor

Anchor Books

From the author of the underground sensation Fight Club comes this wickedly incisive second novel, a mesmerizing, unnerving, and hilariou...

 

2 890 Ft - 2 980 Ft

Chuck Palahniuk: Choke antikvár
antikvár

Choke

Szentendre Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Jonathan Cape, 2001

Victor Mancini, a medical-school dropout, is an antihero for our deranged times. Needing to pay elder care for his mother, Victor has dev...

Online ár:

2 990 Ft

Chuck Palahniuk: Fight Club (Mischief. Mayhem. Soap.) idegen
idegen

Fight Club (Mischief. Mayhem. Soap.)

Every weekend, in basements and parking lots across the country, young men with good white-collar jobs and absent fathers take off their ...

 

Előjegyezhető

Chuck Palahniuk: Beautiful You antikvár
antikvár

Beautiful You

Diófa Antikvárium Kft.

jó állapotú antikvár könyv

Vintage Books, 2015

Penny Harrigan is a low-level associate in a big Manhattan law firm. She has an apartment, but no love life. When C. Linus Maxwell, a meg...

Online ár:

8 990 Ft

Palahniuk, Chuck: Beautiful You - Besser als Sex! idegen
idegen
Palahniuk, Chuck

Beautiful You - Besser als Sex!

Festa Verlag GmbH, 2017

Online ár:

6 832 Ft

Eredeti ár: 7 191 Ft

Palahniuk, Chuck: Adjustment Day - Tag der Abrechnung idegen
idegen
Palahniuk, Chuck

Adjustment Day - Tag der Abrechnung

Festa Verlag GmbH, 2018

Ein Lächeln ist deine beste kugelsichere Weste. Um die Kontrolle nicht zu verlieren, führen machtgeile Politiker die Welt an den Rand ein...

Online ár:

9 366 Ft

Eredeti ár: 9 858 Ft

Chuck Palahniuk: Non-Fiction (True-stories) antikvár
antikvár

Non-Fiction (True-stories)

Vonnegut Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Vintage Books, 2007

Chuck Palahniuk's world has been, well, different from yours and mine. The pieces that comprise Nonfiction prove just how different, in w...

Online ár:

4 990 Ft

Chuck Palahniuk: Chuck Palahniuk - Survivor antikvár
antikvár

Chuck Palahniuk - Survivor

KÉREM A KÖVETKEZÕT Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Norton & Company, 2010

Online ár:

4 000 Ft

Chuck Palahniuk: Túlélő antikvár
antikvár

Túlélő

Cartaphilus Kiadó, 2014

A Túlélő Palahniuk harmadik regénye, eredetileg 1999-ben jelent meg. Többi művéhez hasonlóan ezt is szívesen sorolják az úgynevezett horr...

 

7 500 Ft - 8 990 Ft

Chuck Palahniuk: Haunted antikvár
antikvár

Haunted

Könyvmámor Antikvárium

közepes állapotú antikvár könyv

Vintage Books, 2007

Haunted by Chuck Palahniuk is a novel made up of stories: Twenty-three of them, to be precise. Twenty-three of the most horrifying, hilar...

Online ár:

2 990 Ft

Palahniuk, Chuck: Survivor idegen
idegen
Palahniuk, Chuck

Survivor - A Novel

W. W. Norton & Company, 2018

Tender Branson-last surviving member of the Creedish Death Cult-is dictating his life story into the recorder of Flight 2039, cruising on...

Online ár:

6 683 Ft

Eredeti ár: 7 034 Ft

Chuck Palahniuk: Fight Club antikvár
antikvár

Fight Club

Weöres Antikvárium

jó állapotú antikvár könyv

Norton & Company, 2005

Bret Easton Ellis 'A great debut... Hypnotic, pitiless and told brilliantly' Big Issue 'Wonderfully unpleasant'

Online ár:

3 990 Ft

Chuck Palahniuk: Kísértettek antikvár
antikvár

Kísértettek

Cartaphilus Kiadó, 2011

A határsértésben mindig élen járó Palahniuk összetéveszthetetlen stílusú novellái egészen különböző léthelyzeteket és problémaköröket tár...

 

19 990 Ft

Chuck Palahniuk: Halálkultusz antikvár
antikvár

Halálkultusz

Szukits Könyvkiadó, 2003

 

3 400 Ft - 5 390 Ft

Chuck Palahniuk: Altató antikvár
antikvár

Altató

Cartaphilus Kiadó, 2010

Chuck Palahniuk ezúttal az információs kor poklába kalauzolja olvasóit. A horror és a fantasy elemeit vegyítő groteszk road-regény minden...

 

7 890 Ft - 11 990 Ft

Chuck Palahniuk: Láthatatlan szörnyek antikvár
antikvár

Láthatatlan szörnyek

Cartaphilus Kiadó, 2009

A Láthatatlan szörnyeket, Chuck Palahniuk sorrendben harmadik regényét egyik kritikusa találóan a Harcosok klubja női változatának nevezt...

 

11 870 Ft - 12 900 Ft

Chuck Palahniuk: Halálraítélt antikvár
antikvár

Halálraítélt

Trubadur Kiadó, 2014

Chuck Palahniuk 1962-es születésű amerikai író, újságíró, factoid-gyáros és az anarcho-dadaista Cacophony Society portlandi csoportjának ...

 

4 990 Ft - 6 490 Ft

Chuck Palahniuk: Cigányút antikvár
antikvár

Cigányút

Cartaphilus Kiadó, 2007

A szerző negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe, a Harcosok klubja anarchisztikus lázadója helyett azonban...

 

12 400 Ft - 14 990 Ft

Chuck Palahniuk: Kárhozott antikvár
antikvár

Kárhozott

Cartaphilus Kiadó, 2012

Chuck Palahniuk legfrissebb - angolul 2011-ben megjelent - regényét tartja kezében az olvasó. A Harcosok klubjának szerzője ezúttal sem k...

 

7 890 Ft - 21 990 Ft

Chuck Palahniuk: Harcosok klubja antikvár
antikvár

Harcosok klubja

Palahniuk áramvonalasra szálkásított prózája szintén izom, amelyről az utolsó csepp zsírt is leégette a szerző kíméletlen, szarkasztikus ...

 

2 790 Ft - 14 790 Ft

Chuck Palahniuk: Fulladás antikvár
antikvár

Fulladás

Trubadur Kiadó, 2013

Chuck Palahniuk negyedik regénye újabb lázálomszerű mélyrepülés az amerikai pszichébe. Victor Mancini szexmániások csoportterápiáin táplá...

 

5 390 Ft - 8 490 Ft

Palahniuk, Chuck - Stewart, Cameron: Fight Club 2 - Tyler Durden lebt idegen
idegen
Palahniuk, Chuck - Stewart, Cameron

Fight Club 2 - Tyler Durden lebt

Splitter-Verlag GmbH & Co. KG, 2016

Im Milleniumsjahr 2000 entwickelte sich 'Fight Club' zu einem waschechten Massenphänomen. Die Verfilmung des gleichnamigen Debütromans vo...

Online ár:

9 318 Ft

Eredeti ár: 9 808 Ft

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára

További információk

Árinfó

Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár

Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár

Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár

Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén

Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár

Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára