Panka csak akkor békél meg azzal, hogy még egy évig ovis lesz, amikor nagy vágya teljesül, és anyukája beíratja egy balettiskolába. Itt aztán megtanulja, hogy addig, amíg valaki magára öltheti a balerinák gyönyörű ruháját egy színpadon, rengeteget kell tanulnia és gyakorolni.
Panka ismerkedését a balett legszebb történeteivel, a tánc világával és azzal, hogy mennyi kitartás kell az álmainkhoz Rippl Renáta először megfogalmazta aranyosan és sok humorral, majd a képeken is életre keltette.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Rovatunkban illusztrátorokat mutatunk be, akiket arra kértünk meg, hogy fejezzenek be öt mondatot, és persze rajzolják meg hozzá saját magukat. Ezúttal Rippl Renáta rajzolt és válaszolt.
Könyvtárpedagógia tanár
„Minden kislány szereti a táncot a mozgást. Ez a könyv bájos történetben mutatja be a balett világát. Az óriáscsoportos (iskola előtt még óvodában maradó) Panka balett óráin keresztül megismerkedünk a lépésekkel, a ruhákkal, sőt még az operába is ellátogathatunk.Kicsit mesél, kicsit ismeretet is terjeszt, de teljesen az életkori sajátosságoknak megfelelően.A könyv végén egy balett abc is található. A történetet kedves rajzok illusztrálják. Csupa csajos, csupa rózsaszín.Az óvodásokra jellemző gyermeki félrehallásokkal a szöveg humorossá válik. Kislányoknak kiváló felolvasni, olvastatni.olvastatni.”
A Bookline Kids programban kizárólag szakértők által gondosan előválogatott, minőségi gyerekkönyveket fogsz találni.
Bővebben itt olvashatsz a programrólLili még sosem aludt Anya és Apa nélkül sehol, de most itt a nagy alkalom: pár napot Nagyiéknál tölt Pitypanggal, és az unokatestvérével, Jancsival. Nagyiéknál annyi minden történik, hogy igazán ni...
Online ár:
2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
1 012 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
Online ár:
1 012 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 499 Ft
Online ár:
4 667 Ft
Eredeti ár: 5 490 Ft
Online ár:
1 012 Ft
Eredeti ár: 1 190 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján