Váratlan esemény dúlja fel az amerikai közvéleményt. A híres író és elismert egyetemi tanár, Harry Quebert kertjében megtalálják a három évtizede eltűnt Nola Kellergan holttestét. A gyanúsított Harry Quebert, aki be is vallja, hogy annak idején, harmincnégy évesen szerelmi viszonya volt a tizenöt éves lánnyal. Marcus, a sikeresen induló fiatal író, aki mesterének és példaképének tekinti Quebertet, képtelen elhinni a vádat, és nyomozni kezd. A kisváros lakóinak beszámolóiból, a börtönbeli látogatásokon elhangzottakból egy lebilincselő személyiségű, érzékeny fiatal lány portréja rajzolódik ki. Queberttel őszintén szerették egymást, és azon a végzetes augusztusi estén arra készültek, hogy együtt szöknek Kanadába. A városka többi lakójáról azonban ugyanilyen nehezen képzelhető el, hogy bármelyikük meggyilkolta volna a kedves és segítőkész Nolát. Valakit mégis érzékenyen érint az ügy, Marcus eleinte csak figyelmeztető levélkéket kap, később felgyújtják a kocsiját, végül Quebert házát is, ahova öreg barátja engedélyével beköltözött a nyomozás idejére. Ahogy halad az egyre szövevényesebb ügy feltárása, úgy bontakozik ki egy tragikus szerelmi történet is, felszínre kerülnek Nola személyiségének újabb és újabb rétegei, és gyanúba keveredik szinte mindenki.
Az utolsó pillanatig izgalmas és fordulatos regény végén aztán eljutunk az egészen meghökkentő megoldásig, amelyre a kritikusok állítása szerint Hitchcock is büszke lehetett volna.
Carl és Roy Opgard sikeres emberek, olyan sikeresek, amennyire az egy Oshoz hasonló hegyi faluban csak lehetséges. Carl a saját wellnesshotelét igazgatja, Roy pedig a benzinkutat vezeti, és építeni...
Online ár:
4 837 Ft
Eredeti ár: 5 690 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára