A Hegellel foglalkozó bőséges szakirodalomban eddig kevéssé foglalkoztak a cselekvés fogalmával, jóllehet azt a hegeli rendszer kiemelkedő helyén, a Jogfilozófia alapvonalainak moralitásról szóló fejezetében szakkifejezésként találjuk. Még kevésbé találunk olyan értekezést, amely cselekvéselméleti megfontolások összefüggésében járna utána Hegel cselekvésfogalmának. Az utóbbi közel húsz év német filozófiájának egyik legenergikusabb alakja, Michael Quante (1962) első könyv alakban megjelent műve ezeket a cselekvéselméleti problémákat az analitikus és a pragmatikus filozófia legújabb eredményei alapján dolgozza fel.
A szerző kiváló példáját adja annak, hogy Hegel nem „döglött kutya”, a német idealizmus hagyománya termékenyen ötvözhető a két említett modern filozófiai hagyománnyal. Nyelvezetében és tematikájában megtaláljuk a Hegeltől örökölt szabatos fogalmi nyelvet, illetve a fogalmiság előnyben részesítését a hétköznapi gondolkodás képzeti jellegével szemben.Ugyanakkor pragmatista beállítódása arra indítja a szerzőt, hogy ne szakadjon el a hétköznapi élet konkrét problémáitól, s azok számára igyekszik fogalmi alapot teremteni. Így tehát a mindannyiunk által mindennap megélt legelemibb kérdéseket vizsgálja (miért nevezhetem magam „énnek”, hogyan döntök egy választás során, egyáltalán, mi az, hogy „akarok”). Végezetül az analitikus módszer biztosítja, hogy az elemzés mindig egy-egy adott hegeli szövegről szóljon, s ezzel jelentősen hozzájárul e homályosnak tartott filozófus korunkban is frissnek ható gondolatai megértéséhez.
Szemlélődjünk! - javasolja Byung-Chul Han, hogy ezzel ellensúlyozni tudjuk a gyorsulásként érzékelt időzavart és a mélyén meghúzódó diszharmóniát. Az esszé izgalmas történelmi időutazáson keresztül...
Online ár:
2 975 Ft
Eredeti ár: 3 500 Ft
Online ár:
5 079 Ft
Eredeti ár: 5 975 Ft
Online ár:
3 052 Ft
Eredeti ár: 3 590 Ft
Online ár:
4 905 Ft
Kiadói ár: 5 450 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára