Egy angol princessz és egy magyar áruházi elárusítólány betegséget szimulál. Mindkettőt az előkelő Wallenstein Szanatóriumba szállítják, de tévedésből összecserélik a mentőkocsikat. Így kerül Szofi főhercegnő Kovács Ágnes egyszerű szobájába, Ágnes pedig Szofi ragyogó lakosztályába. Ebből adódik, hogy Szofi bokája helyett a gyomrát, Ágnes gyomra helyett pedig a bokáját "kezelik". A két lány azonnal felismeri a helyzetet, de egyikük sem szól, mert tetszik nekik a szerepcsere. Különben is, mindketten csak pihenni akarnak, illetve elodázni a görög herceggel való nemkívánatos házasságkötést és Vass úrral, az idős áruháztulajdonossal az ugyancsak nemkívánatos kapcsolatteremtést. Míg Ágnes nyugalmát féltve őrzik, addig Szofi szabadon kószálhat a szanatóriumban. Egy röpke nap alatt mindent és mindenkit megismer, orvosok és betegek, ápolónők és portások legintimebb titkát is kifürkészi. A minden lében kanál princessz egy rejtélyes lopást is felgöngyölít, dé végül majdnem ráfizet az inkognitóban végzett nyomozásra. A jó humorral induló és több komikus fordulattal szolgáló regény természetesen happy-enddel végződik. (Legeza Ilona)
A letöltéssel kapcsolatos kérdésekre itt találhat választ.
Ezernégyszáznegyvennégy novembere. Az ifjú Ulászló király könnyelműsége következtében a magyar sereg katasztrofális vereséget szenvedett Várna mezején. A törökök hajtóvadászatot indítanak a túlélők...
Online ár:
2 390 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára