ELŐSZÓ
Hegeltől jól tudjuk, hogy a világ történelmiségében szemlélendő. Történelmileg, ahol egymásutániság van. Ez a kronológia.
Hogyan kinek készült ez a könyv? Mindazoknak, akik érettségizni fognak (az ún. kötelező törzsanyag alkotja a mű gerincét), azoknak, akik hamarosan felvételiznek történelemből (a törzsanyag mellett a sikeres felvételihez feltétlenül szükséges kiegészítő részek bőségesen kaptak helyet), azon kollégáknak, akik tanítványaikkal kóborolnak a história olykor göröngyös ösvényein, és azoknak, akik érdeklődnek a régvolt történések után.
De mégis más ez a segédanyag, mert (az általam ismert, hasonló témájú művekről eltérően) igyekeztem nem csak az eseménytörténetet feltárni, hanem törekedtem, hogy az események mögötti okokat, összefüggéseket és motivációkat megmutathassam. (A dőlt betűvel szedett évszámok eseményei az általános iskolai tananyag részét is képezik.)
Persze, azért Persius figyelmeztetését szem előtt tartva: Breviter, sed bene! (Röviden, de velősen! - Szatírák; IV. 42.)
Eredményes felkészülést kívánok minden kedves olvasónak!
Szincsák Tibor
Iván Alekszandrovics Szerovnak, a KGB (az egykori Szovjetunió 1954 és 1991 között működő Állambiztonsági Bizottsága) első vezetőjének emlékiratai igen kalandos úton láttak napvilágot: jó két évtize...
Online ár:
7 642 Ft
Eredeti ár: 8 990 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
5 942 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
4 242 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
Online ár:
5 100 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára