A Hangakirály halott, a világ pedig követi a pusztulásba vezető úton. Fehér Aspar, bár kimerült és sebek borítják, elindul egy utolsó küldetésre, hogy megmenthesse népét és szeretett erdejét, de maga sem lát rá sok reményt, hogy sikerrel jár.
Anne Dare végre Crotheny trónján ül, de vajon meddig? Az egyház szent háborút hirdetett ellene, ezzel megadva a megfelelő ürügyet Hansa királyának, hogy teljes hatalmát az ifjú királynő és felkészületlen hadserege ellen fordíthassa.
De a háború csak egy, és nem is a legnagyobb Anne gondjai közül. A helrún, Hanza látnoka már nem csupán álmaiban, hanem a jövendöléseken keresztül is támadja őt. A Fogoly, az utolsó a szkaszloszok nagyurai között, saját sötét terveit szövögeti. Anne tanára és legfőbb szövetségese a látomások világában egyben a legelkeseredettebb ellensége is lehet, míg önnön erői lassan az őrület felé hajszolják.
Az pedig, hogy túléli-e mindezt, még csupán a végjáték nyitánya: túl sokan vannak, akiknek a hatalma felér az övéhez, vagy éppen túlszárnyalja azt. És bárki üljön fel végül a szédosz trónra, annak áll majd módjában, hogy elhozza a világ számára a megváltást - vagy a teljes megsemmisülést.
Elveszíthetjük-e az emlékét annak, ami egykor a szívünk része volt? Két cselszövő, egy lány és egy mindhalálig tartó harc a boldogságért. Evangeline Fox a Fenséges Északon révbe ért: hozzámen...
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
4 893 Ft
Korábbi ár: 4 893 Ft
Eredeti ár: 6 990 Ft
Akciós ár:
6 293 Ft
Korábbi ár: 6 293 Ft
Eredeti ár: 8 990 Ft
Akciós ár:
3 750 Ft
Korábbi ár: 3 500 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár:
4 500 Ft
Korábbi ár: 4 200 Ft
Eredeti ár: 5 999 Ft
Akciós ár:
3 743 Ft
Korábbi ár: 3 493 Ft
Eredeti ár: 4 990 Ft