Vijjogók
PRAE.HU.KFT, 2026
Összefoglaló
Veszprémi Szilveszter Vijjogók című kötete a közösségi emlékezetből eredő és a személyes sebek térképe. A versek olyan egykori világot rajzolnak ki, amelyben a nyelv még élő anyag: mesékből, átkokból, imákból és kimondhatatlan vagy kimondatlan fájdalomból szövődik. A cigánysors nem egyszerűen témaként van jelen a kötetben, hanem mint létforma és örökség, amely egyszerre tart meg és taszít ki.
A versek ismétlésekre épülő, ráolvasásszerű beszédmódja, ritmusa egy ősi rendbe vezet el, ahol a közösség tagjai hagyományokon és történeteken keresztül kapcsolódtak egymáshoz. A megidézett alakok - anya, apa, ősök, számkivetettek - hangja a megértés utáni vágy kiáltása. A veszteségek az élet minden területére kiterjednek, és ami volt, mostanra töredékes, elmeséletlen, néma. Látszólag.
A Vijjogók verseinek mélyén ott az életigenlés és a múlt megelevenedése. A tűz, a test, a vágy ereje azt mutatja, hogy a mindent átszövő hiányok ellenére a nyelv és a mély érzések, a megértő odafordulás életet lehelnek a múltba, és jelenvalóvá teszik. A kötet versei nem együttérzést várnak, inkább teret adnak annak, hogy meghalljuk, amit nem akartunk hallani, és lássuk, amit mindig látni kell.
Szerkesztő Péczely Dóra, olvasószerkesztő L. Varga Péter, a nyomdai előkészítést az Amacron Bt. végezte, a borítót Szabó Imola Julianna készítette.
Hogy mondjam el? - Magyar költők szerelmes versei - 2. kiadás
Szerelem. Féktelen erővel izzó vágy és maradéktalan beteljesülés, ha a másik is szeret. A tökéletes harmónia és a legforróbb szenvedély összhangja és teljessége. Két fél lélek önfeledt egymásra tal...
Online ár:
1 913 Ft
Eredeti ár: 2 250 Ft
Online ár:
2 040 Ft
Eredeti ár: 2 400 Ft
Online ár:
3 600 Ft
Kiadói ár: 3 999 Ft
Online ár:
4 760 Ft
Eredeti ár: 5 600 Ft