Vágják az erdei utat - Egy mezőségi adatközlő, Szász István Bődi dalai
Napkút Kiadó, 2024
Összefoglaló
Sok helyen, főleg Erdélyben és Moldvában 30-50 évvel ezelőtt még eleven valóság volt a falusi életközösségek léte, hagyományos kultúrájukból nemcsak tárgyi és szóbeli emlékek maradtak, hanem az egykori erdők helyén magányosan álló egy-egy tanúfához hasonlóan a helyi közösségeknek olyan jó énekes tagjai, akik vagy városi hatásra, a táncházmozgalomnak köszönhetően, vagy az elődeik iránti tiszteletből és előadói képességeik megmutatása céljából részben tudatosan megőrizték, részben újratanulták a repertoárt. Ma már mind a kutatók - a maguk forráskritikai megközelítésével -, mind a közművelődési szakemberek, a folklórmozgalmak képviselői, táncházasok ezekhez a hagyományőrzőkhöz fordulhatnak, hogy ez a zene - ahogy Bartók fogalmazott - teljes hatalmával megragadja őket, hogy megérezzék szellemét, és - ahogy Kodály írta - emberileg is részesévé válhassanak a szemtől szembe való találkozással.
Jelen kötet az erdélyi Mezőség egy ilyen énekesének, a búzai Szász István Bődinek repertoárját, előadói stílusát mutatja be Fehér Anikó közreadásában és szerkesztésében, lejegyzésekkel, hangfelvételekkel, jegyzetekkel a szemtől szembe találkozás élményével, hogy részesévé válhassunk egy letűnt hagyomány egyetlen előadón keresztül megismerhető szeletének.
Richter Pál
Európai gyermekdalok 1. - Észak-, Nyugat-és Közép-Európa
Nehéz meghatározni a gyermekkort az évek számával, ugyanígy nehéz elválasztani a gyermekdalokat a felnőttek dalaitól. Sok európai népnél nem is tudunk különbséget tenni a kettő között. Ezért e gyűj...
Online ár:
1 791 Ft
Borító ár: 1 990 Ft
Online ár:
1 791 Ft
Borító ár: 1 990 Ft
Online ár:
2 241 Ft
Borító ár: 2 490 Ft
Akciós ár:
840 Ft
Online ár: 1 080 Ft
Online ár:
1 080 Ft
Kiadói ár: 1 200 Ft