Adamek Katalin rövid írásai nem önmagukban nyernek értelmet, hanem - az író által félve csak "trilógiaként" hivatkozott - egész részeként. Önöknek, az olvasóknak ugyanúgy ki kell alakítaniuk valamilyen álláspontot, hogy megkezdhessék és élvezhessék a befogadást, mint nekem, a könyvek szerkesztőjének is. Számomra ez az volt, hogy a történeteket meghagytam értékükben: kordokumentumként. Nagyon őszinte, személyes nézőpontú, egyéni világ- és történelemképű, mégis kollektív létjogosultságú visszaemlékezésként. A gyermeklét számos rövid története, valamint a gimnázium felvillantása sokat elárul az 1940-es és 1950-es évek mindennapjairól, köztük életről és halálról, hitről és választásról, de akár a nemzetiségek egymás mellett éléséről, a csengőfrászról, a kényszerkitelepítésekről és az októberi forradalmi eseményekről is.
A terézvárosi remetemagányban élő nyolcvanöt éves szerző az itt közreadott szövegekkel tette a legnagyobb érzelmi utazást; az írások lényegre törőbbek, személyesebbek és szemérmesebbek, mint bármi, amit valaha papírra vetett. Örültem, hogy elsők között találkozhattam a szöveggel, majd immáron, újra együtt dolgozva, folyamatában láthattam és segíthettem karcsúsításukat és bővítésüket. Adamek Katalin írásai ugyanis élményszámba mennek, mintha egy idős nagyszülőt hallanánk mesélni élete legmeghatározóbb időszakáról.
Segíts magadon, az Isten is megsegít. Segíts másokon, és a bődületes zűrzavar, amit az egyszerűség kedvéért életnek szoktunk hívni, fokozódik. Ezúttal vidéki postások testében, lelkében, szívében. ...
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
3 392 Ft
Eredeti ár: 3 990 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára