Kormányzat, közpolitika, közélet
A 2008-ról szóló első kötetben a közélet egészéről 26 szerző átfogó elemzése, közöttük a pártok szakértőinek népszavazási kampányaikról szóló tanulmánya olvasható. A kötet második felében 37 szerző 26 tanulmánya elemzi a kormányzati rendszer, a kisebbségi kormányzás és az államhatalmi ágak működését. Néhány nagyobb terjedelmű tanulmány szövegének és adatbázisának egy része a DVD-n található. Ezt a megoldást úgy alakítottuk ki, hogy a nyomtatásban közölt tanulmányok önmagukban is teljesek, de a digitális formában található kiegészítésekkel még mélyebb és átfogóbb ismereteket (és szép színes képeket is) kap az Olvasó az adott témáról. A második kötetben, a közpolitikai kötetben 43 szerző tekinti át a gazdaságpolitika, közlekedéspolitika, energiapolitika, szociálpolitika, egészségügyi politika, sportpolitika területeit, valamint egyes válogatott, a 2008. év során aktualitással bíró közpolitikai témákat. Szándékunk szerint a második kötet olyan közpolitikai szakmunka, amelyet önmagában is jól lehet használni az oktatásban és a szakmai elemző munkában.
A harmadik kötet a digitális kötet (ez lesz a közeljövő kizárólagos megjelenési formája), amely a szokásos közéleti adatbázist és az év releváns közvélemény-kutatási eredményeit tartalmazza.
Ez a könyv két kimagasló tehetségű magyar emberről szól. Az egyik évtizedekkel idősebb a másiknál, mégis kortársaknak mondhatók. Útjaik többször keresztezték egymást. Voltak időszakok, amikor úgy t...
Online ár:
3 315 Ft
Eredeti ár: 3 900 Ft
Online ár:
5 096 Ft
Eredeti ár: 5 995 Ft
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft