A Kriptogram című tanulmánykötet esszéket, drámaelemzéseket tartalmaz. A válogatásban szereplő összes darab kortárs mű; fontos, reprezentatív szövegek a mai magyar, német, norvég, vagy éppen a svéd, illetve amerikai drámairodalomból – Borbély Szilárdtól a már világhírű Jon Fosséig. Az elemzett művek nem az ismert dramaturgiai szabályokra épülnek; olykor az is kérdés, hogy a szó szoros értelmében drámák-e egyáltalán. Ezekben a szövegben a Történet nem úgy fejlődik, mint egy „hagyományos” drámában, a Hős nem úgy válik az olvasó héroszává, mint az Antigonéban, a Tér új dimenziókba tágul, az idő egyetlen pontba sűrűsödik, vagy „egyszerűen” elfolyik. Színpadi partitúrák, drámaversek, szabadon áradó gondolatfolyamok? – s kereshetnénk még a műfajneveket, definíciókat, címkéket. A mai világszínház keresi is; tapogatja a fogást ezeken a szövegeken, magolja, ízlelgeti a nyelvet, amin megszólalnak. Társalogni próbál velük – ahogy a kötet esszéi is felszabadult, derűs beszélgetésre hívnak. „Kerítő” elemzések ezek: céljuk, hogy összeboronálják az olvasót a művel, hogy a drámát ne csak nézni legyen öröm, de kergetni, meglelni, felköszönteni, megünnepelni, ébreszteni, betakargatni is.
Hogy végre együtt élhessünk a szöveggel.
Michel Houellebecq esszéje, vagy ahogy ő nevezi, "az első regénye" eredeti portrét nyújt a gótikus horror amerikai mesteréről, Howard Phillips Lovecraftról (1890-1937). A Szemben a világgal, szembe...
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
Online ár:
4 420 Ft
Eredeti ár: 5 200 Ft