A Mátyás-hagyományok ápolásában jelentős érdemeket szerzett magyar hadtörténetírás mindmáig Mátyás korát tekinti a magyar katonai erények, a vitézség, szakértelem és modernizáció emblematikus korszakának, olyan maradandó eredményekkel, amelyek a mának is szóló tanulságokkal szolgálnak. A „legyőzhetetlen” Mátyás király megítélése – az elmúlt évszázadok hadi eseményeinek tükrében – meglehetősen sokrétű. A hadakozó Mátyásban a néphagyomány, a történet- és hadtörténetírás kora egyik legjelentősebb hadvezérét, hadszervezőjét tiszteli. Nevéhez fűződik a magyar végvárrendszer megerősítése és újjászervezése, miként a korabeli katonai modernizáció és a hadszervezet anyagi alapjainak megújítása is. Életművének egyik meghatározó eleme a halála után „fekete” seregnek elnevezett zsoldossereg, amely a korabeli Európában párját ritkította. A fekete seregről az 1920-as években jelentek meg monografikus feldolgozások, azt követően a legutóbbi időkig senki sem kutatta a témát. Az új kutatási eredmények éppen ebben a kötetben látnak napvilágot. A Hunyadi Mátyás királlyá választásának 550. évfordulója alkalmából a Zrínyi Kiadó gondozásában megjelt tanulmánykötet elsősorban Mátyás életművének hadtörténeti vonatkozásaira és azok művelődéstörténeti aspektusaira helyezi a hangsúlyt. Ennek érdekében a könyvben nemcsak első megjelenésű tanulmányok szerepelnek, hanem több, korábban nehezen hozzáférhető helyen, részben külföldi szakfolyóiratban és szakmai kiadványban publikált dolgozat is helyett kapott a gyűjteményben.
Igazi szenzáció, több mint kétszáz világháborús fotó egy kötetben, melyek soha nem láttak napvilágot korábban. És egy kiadatlan napló! Babucs Zoltán hadtörténész: Korsós József a katonai reálisko...
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
7 642 Ft
Eredeti ár: 8 990 Ft
Online ár:
5 347 Ft
Eredeti ár: 6 290 Ft
Online ár:
4 233 Ft
Eredeti ár: 4 980 Ft
Online ár:
5 772 Ft
Eredeti ár: 6 790 Ft
Online ár:
7 225 Ft
Eredeti ár: 8 500 Ft