A szerző munkásságából nyújt rövid kereszt-metszetet a kötet, amelyben drámával, verssel és prózával köszönti a kiadó a 80 éves művészt. „Neve hallatán az első szó, ami eszembe jut: polifónia. Eddigi – ahogy egyik könyvének alcíme mondja – „Unvollendete” életművét (utalás Schubert Befejezetlen szimfóniájára) ez a többszólamúság jellemzi, amelyben a szólamok önálló dallamvezetésűek. Ezek a szólamok egymásnak feleselnek, egymást erősítik, és együttes hangzásuk hozza létre azt a nyelvben fogalmazott zeneművet, amelyet nekem és egyáltalán az olvasónak Ébert Tibor neve jelent. Ez a karakterizálás annyival is inkább illik a nyolcvanéves Ébert Tiborra, mert ő egész életében a zene közelében élt, s akár akarta, akár nem, akár szándékosan, akár ösztönösen, minden írásában kísért a zene. Nemcsak témaként, hisz élete során a zene, a hegedű a megélhetésen túl vigasztalást is jelentett. Olyan hatalmas köztársaságnak, sőt világnak lehetett avatott, teljes jogú, alkotó állampolgára, amely csak az aktív zenészeknek adatik meg. A zene azonban nemcsak életlehetőséget adott Ébert Tibornak. Átitatta sejtjeit, és alakítva életét szinte magához hasonította, formálta. Ez a formakultúra az, amely az éberti polifónia minden „szólamában” ott kísért. Írjon emberi hangra komponált költeményt vagy bensőséges lírát, prózába tördelt költeményt vagy drámába öltöztetett történelmet, regényt, sajátos tanulmányt, novellát vagy filozófiai paradigmákat, minden leírt mondatában érezni lehet, még a paroxizmusig fokozott érzelmi kitöréseiben is, a zene fegyelmező jelenlétét.” (Albert Gábor)
Paulus barát, a titokzatos vándorszerzetes saját múltja elől menekülve járja a világot. 1334 telén a sors egy észak-itáliai kolostorba vezeti, amelynek nagy része évek óta romokban hever, sötét zug...
Online ár:
3 655 Ft
Eredeti ár: 4 299 Ft
Online ár:
1 275 Ft
Eredeti ár: 1 499 Ft
Akciós ár:
2 030 Ft
Korábbi ár: 2 030 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Akciós ár:
1 794 Ft
Online ár: 2 542 Ft
Eredeti ár: 2 990 Ft
Online ár:
2 850 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft