Kőtörő fű - Magyarnak lenni cselekvő részvétet jelent a test börtönébe zárt örök lélek iránt
Mandala-Seva Könyvkiadó, 2006
Összefoglaló
Magyar hagyományunk megértése lehetővé teszi az Isteni Mester szolgálatát, s ez a boldogság, a földi harmónia titka!
Mindennapi életünkbe mindaddig nem állhat be pozitív változás, míg tudatunkban az élet lényegéről alkotott fogalmak gyökeresen át nem alakulnak. Nem a valóban létező külső vagy belső ellenség veszélyezteti a magyar megmaradást, hanem az egyénekben a belső rend és arányérzék teljes hiánya! Nem elegendő csak túlélni, sikeresen részt venni a létért való anyagi küzdelemben, a magyar embernek megadatik a benső tudakozódás titokzatos képessége az önvaló és az Abszolút Igazság után. A lelkét látó bölcs képes függetlenné válni a társadalmi környezettől, a politikai és gazdasági marketing hazugságaitól. Itt az ideje annak, hogy a kegyetlen szándékokat, s Trianont túlélő magyarok urai és főszereplői legyenek ismét életünknek! Gyökeresen változtatnunk kell gondolkodásunkon a tekintetben, hogy mit tekintünk fontosnak és mit nem! Ha ez sikerül, Magyarország abban a pillanatban megszabadul az Antikrisztus hatásos félelemkeltésétől, és hízelkedésétől. Ez a mesterséges balsors meg akar minket bénítani, de mi szüntelenül járható és hatásos új utakat és irányokat lelhetünk fel, az örök magyar lélek ma is képes gyökeres megújulásra. Közeleg a nemzet feltámadása!
Részletek
- 336 oldal
- Kötés: kemény kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9638676043
- Szállító: Könyv és Könyv Bt.
Éld az életed LEHETŐSÉGEINK KORLÁTLANOK - A BÖLCSESSÉG ÉS TUDÁS KAPUI MINDIG NYITVA ÁLLNAK
FÜLSZÖVEG E mű végigvezet minket egy mentális kezeléssorozaton. A gyakorlatok elvégzése után úgy érezzük, hogy máris átalakulóban vagyunk, hiszen megszabadulunk azoktól a gondolati beidegződésektő...
Online ár:
1 700 Ft
Online ár:
1 850 Ft
Online ár:
2 000 Ft