Magyar drámai emlékek a középkortól Bessenyeiig (XVI-XVIII. század)

Összefoglaló

Részlet a könyvből: A MAGYAR DRÁMA FEJLŐDÉSE BESSENYEIIG. I. Misztérium. - Sándor-kódex. A magvar dráma törtenetének első emléke a legrégibb nyelvemlékünkét, a Halotti beszédet, megőrző Pray-kódex szertartáskönyvének (XIII. század eleje) az a leírása, melyet a húsvétvasárnap reggeli miseáldozatról ad: a harmadik responsorium eléneklése után keresztekkel, gyertyákkal és tömjénfüstölőkkel az egész papság a szent-sírhoz vonult; két ott ölő diaconus angyali öltözetben ezzel a kérdéssel fogadta őket: «Kit kerestek a sírban. Krisztus hívei?» - a tömjénvivők, kik a három Máriát képviselték, ezt felelték: «A názáreti Jézust». Erre a diaconus: «Nincs itt. föltámadt!» - és azután: «Jertek és nézzétek meg a helyet». Azok pedig - miután odalépve meggyőződtek arról, hogy az Üdvözítő föltámadt - fölemelik a veritéktőrlőt, a kórus felé fordulnak és éneklik: «Az Úr feltámadt sírjából», mire a presbyter rákezdi: «Téged Isten dicsérünk...» A húsvéti ünnepélynek ez a részlete a magyarországi liturgikus drámának első emléke. Ez az emlék a liturgikus drámának még a legelső fokát mutatja, azt a fokot, mikor a dráma még szorosan a római egyház szertartásának része volt, mikor még megállapított, szent szöveggel, latin nyelven, az oltár lábánál, a vallási ünnep napjain egyházi férfiak adták elő, amikor még nem volt az más, mint a keresztyén liturgiának egy részlete.