Trianon Noir

Összefoglaló

Ősi János a Lovagkirály-­trilógiával (A Lovag­­király ke­resztje; Kard és kódex; A Lovag­király öröksége) többször is megfordult a történelmi regények toplistáinak élén. Az Aranyménes a második világháború világába repített vissza, A hágó az első világháborút idézte meg fordulatos történelmi eseményeken és megrázó személyes sorsokon keresztül. Az olvasó kezében tartott Trianon Noir a "Nagy Háborút" lezáró béketárgyalások helyszínére kalauzol, ahol Ojtozy Zsigmond, a magyar kereskedelmi ügyintéző gyanúsított lesz egy gyilkossági ügyben. Hazatérve hasonló vád elé kell állnia: itt azonban az áldozat már a saját hazája, a vádló pedig egy méltóságában megtiport társadalom. A szerző bravúrosan fűzi az 1920-as események közé az azokhoz szorosan kapcsolódó előzményeket: Ojtozy édesanyjának, Fruzsinak viszontagságos életét, a kiegyezés korrupt politikai viszonyait, illetve a Máramarosban élő ruszin és magyar nép feszültségeit, melyekre 1920. június 4-én adott brutális választ a nagyhatalmi politika.

"Natali ezen az utolsó tavaszi éjszakán bevallotta magának - ha nem is mondta ki még gondolatban sem -, hogy szerelmes Miloszlavba. Ám ettől olyan kétségbeesés uralkodott el rajta, mintha egy gyógyíthatatlan betegségnek ébredt volna tudatára.
- Nem! Ez nem lehet! Ennek véget kell vetni - csapott az asztalra olyan erővel, hogy felborult a gyertyacsonk, szétömlött a forró viasz, és a gyerekek riadtan forgolódni kezdtek az ágyban."

***

"A szerb elhallgatott, aztán felvett magára valamiféle pózt, amit Zsigmond először nem ismert fel. Rájött, hogy ez a győztesek póza: egyenes derék, felemelt fej, maga­biztosság. És annak a biztos tudata, hogy a győztesnek mindig igaza van.
- Tudja, Ojtozy úr, ez a makacs magány nemcsak a maga baja, hanem az egész magyar népé. Mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy maguk társtalanok, rokontalanok itt Európában. Egyedül vannak. Nem tudom, miféle örömüket lelték ebben. De most megkapták, amit akartak. Most aztán egyedül vannak a Kárpát-medencében. Minden szomszédjuk az ellenségük. Mindenki ferde szemmel néz magukra. Ez az igazi magány.
- Trianoni magány - mondta Ojtozy anélkül, hogy elfordult volna a vonat­ablaktól.
- Trianoni magány - ismételte el a szerb, és nem tudta megállni, hogy el ne mosolyodjon."