Buda ostroma 1686

Összefoglaló

Esemény volt hajdan a levél, nem is lehetett más, mint ritka madár. Főrendiek írásával futár nyargalt, kisebb urakéval küldönc loholt, egyszerűbb emberek búját-örömét alkalmi postások iszákjában hordta hátán a papír, míg végre odaért, ahol megszólalt a betű. Rangja volt a levélnek. Látott, érzett, ítélt mások szemével is, bepillantást nyújtott a világ-labirintus távoli járataiba, a tollat tartó kezet megremegtető gondolatokba, lelkek lángjába-füstjébe, országrengésbe, szívverésbe. Bámulatos erejű volt az árkus - hiszen ívet jelent - egy vagy több ember között. Súlyos igék, láttató szavak ívelhettek át benne messze partra. Önmagának egy darabkáját küldte vele, aki írta, s a betűszárnyon érkezett szó részévé lett annak, aki befogadta.
A Magyar Levelestár kötetei múltunk leghitelesebb dokumentumaival, levéltárak rejtett kincseivel ismertetik meg az olvasót. A korábbi századok gondolataihoz, szokásaihoz, sorsfordító eseményeihez úgy juthatunk a legközelebb, ha elolvassuk az élmény frissességét, a születő gondolat elevenségét megőrző leveleket. Sorozatunk közkinccsé tesszük régmúlt korok jelentős magyar személyiségeinek és a hétköznapok egyszerű embereinek levélre bízott közlendőit, és így, a levéltitok megsértése nélkül, mi is címzettek lehetünk.

"Az itt következő levélcsoport így, együttesen, maga is olyan, mint egy hosszú levél - írja Péter Katalin a kötet bevezetőjében. - Buda elvesztésén kétségbeesett polgár kezdte írni, és a török kiverése miatt diadalmasan uralkodó biztosai fejezték be. Közben részt vett mezővárosi protestáns tanár és a római katolikus egyház feje, a török táborban raboskodó nemes és az ellenséggel szemben nyertes hadvezér, a biztos győzelem tudatában indult török hatalmasság és a Budánál elért keresztény siker fölött örvendező itáliai postamester. A gyűjtemény azonban semmilyen szempontból nem teljes; éppen olyan szubjektív, sokszor egymással ellentétes értesüléseket nyújtó, ahogyan a levelek általában nemigen szoktak tárgyilagos, a szerzőik személyes indulataitól vagy felfogásától független képet adni a világ dolgairól.
Lehetett volna természetesen másfajta gyűjteményt is összeállítani. Lehetne például kevésbé levélszerű, vagyis nem ilyen szubjektív módon válogatott, vagy esetleg jobban a budai eseményekre összpontosító. A török kiverése Budáról - mint önálló esemény - voltaképpen nem érdemleges. A tényeket nézve egyszerűen az történt, hogy egy sok ezer fős, túlerőben levő hadsereg elfoglalt egy nem nagyon jó karban tartott, néhány ezer katonával védett várat. A hadművelet még így is rendkívül sokáig tartott; 1686. június 18-án kezdődött, és szeptember 2-án fejezték be. A hathetes ostromot kívülről fiatal és tetterős, részint már beérkezett, részint még a karrierjük elején bizonyító parancsnokok irányították, Európa legjobb hadvezérei. Belül hetvenéves, ősz öregember parancsnokolta a védekezést. Alig két esztendeje van Budán, 1684 őszén kapott kinevezést, de közvetlenül, az erőviszonyokat méltányosan mérlegelve, tulajdonképpen ő az 1686-i ostrom főszereplője. Abdu-Ráhman pasa a hős, aki a saját hatalmasaitól elhagyottan védekezett hosszú heteken keresztül. Megérkezett pedig nagy nehezen Szulimán, a Török Birodalom nagyvezére is a fősereggel, de végül tétlenül, a mai Tétényi-fennsíkon, Kelenföld felett táborozva, jószerivel végignézte, ahogyan az utolsó rohamban a keresztények bevették Budát. Abdu-Ráhmant janicsár ruhában találták meg halottan; az egyik heves összecsapás színhelyén feküdt."