Aranyködben fáznak az istenek - teljes kiadáa
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1973
Összefoglaló
Fülszöveg
A regény Raffaello Rómába érkezésétől korai haláláig tart Színhelye az újjászülető nemzetközti nagyváros, az a Róma, amely politikai változásaival s művészi szenvedélyeivel vet fényt vagy árnyékot a szereplők sokrétű jellemvonásaira.
Kiemelkedik II. Gyula és X. Leó pápa szürke eminenciása - a kereszténység nagy kufára, Agostino Chigi, hogy a maga módján uralkodjék egész Itália fölött s ugyanakkor játssza érdekes szerepét a művészek világában és Imperia mellett is. Imperia, a "római kurtizán" címét sírfeliratként is előre vállaló széplány a maga kultúrájával, reneszánsz moráljával és ritka szépségével mintegy szimbolikus alakja ennek a bonyolult korszaknak. Vágyai szerint épül meg a legszebb villa - a mai Farnesina -melyet Raffaello freskósorozata ékesít. Ezt a villát avatja fel az ünnep melynek során még egyszer - mintegy záróakkordként - felvonulnak a szereplők.
Szinte külön regény La Fornarinának dokumentumokból s trasteverei legendákból összeszőtt története - a hazai pékműhelytől Raffaello otthonnán át a kolostor kapujáig. A művész barátai köréhez tartoznak a kor olyan kitűnő humanistái, mint Bembo, Castiglione, Bibbiena s feltűnnek a korképben hadvezérek és politikusok is. Mégis elsősorban a művészek világában él az olvasó: Sodoma, Piombo Giulio Romano s a többi tanítványok alakja együtt él a mesterével az Urbinói halála után bekövetkező "apostolok oszlásáig".
Ha fresko-távlatból nézzük az epizódjaiból kibomló képet, megérezzük a születő európai Újkor tragikumát - a Reformáció kezdeteit, a nagy dinasztikus háborúkat s mögöttük a parasztforradalmakat. Amikor Bakócz Tamás pápajelöltként érkezik az Örök Városába - 1514-re s a közeledő Mohácsra kell gondolnunk. Vissza
Tartalom
Az ünnep 5
Színjáték az Urbsban 35
Ünnep után 637
Az író utószava 675
Részletek
- 681 oldal
- Kötés: kemény kötés
- jó állapotú antikvár könyv
- Szállító: Méliusz Antikvárium
Online ár:
1 190 Ft
Online ár:
1 790 Ft
Online ár:
1 400 Ft