A létezés káprázatos boldogsága - Szívmelengető könyvecske

Összefoglaló

Szívmelengető könyvecske
HARMADIK LÉPCSOFOK

Az emberi lét legalapvetobb fölismerése: képes vagyok arra, hogy szeressek és szeretve lehessek. A legnagyobb emberi eroforrást, ami valaha is létezett fajunk rövid történetében, úgy hívjuk: szeretet. A szeretet olyan energiamezo, ami elegendo erot ad ahhoz, hogy legalább ideiglenesen térdre kényszeríthessük a romlás, a rosszindulat, a halál eroit. A szeretet tesz képessé arra, hogy a szíveddel láss, mint a Kisherceg, s így fölismerhesd: nem vagy egyedül. A szeretet az egyetlen ero, ami megtöri a magány bénító átkát. Ezért a legnagyobb csapást, ami érhet, az az, ha nem szeretek senkit. Ha szeretet nincs bennem, semmi más nincs bennem, amiért élni érdemes. Ezért kell minden áldott reggel számba vennünk, hogy kit szeretünk. A legelso ember, akit feltétel nélkül és mindenki elott és mindenekfelett szeretned kell: te magad vagy! Ha magadat nem szereted, senkit sem szerethetsz, mert ha magadat nem szereted, akkor legbelül üres a szíved. S az üres szív nem lát senkit: vak... Ha nem szereted magad, akkor nem is tiszteled magad; és ha nem tiszteled magad, akkor nem tisztelheted a Másikat sem és egyáltalán: nem tisztelheted az Életet sem, hiszen számodra az Élet mindenekelott a te saját életed. Ha nem szereted magad, semmi sem ösztökél arra, hogy szeresd a Másikat. Akkor semmi sem késztet arra, hogy jót cselekedj. Semmi sem kényszerít arra, hogy jobbá tedd magad körül a világot. Ha magad iránt nincs benned oszinte szeretet, akkor egyáltalán nincs benned oszinte szeretet, s így hajlamos vagy értelmetlennek érezni az életed. Hiszen ha szeretet nincsen benned, akkor semmi sincs benned, amiért élned érdemes. Az elso szeretett ember, akire kell gondolnod, az te magad vagy. Ha magadat nem tudod szeretni, akkor ezen a Lépcson annyiszor kell fölmenned, míg végül belátod, hogy a szeretet energiamezoirol mindenek elott neked kell megtöltekezned, mert e nélkül nem juthatsz sehova, e nélkül nincs erod semmihez, e nélkül senkit nem szerethetsz. Ha tiltakoznál ez ellen a gondolat ellen, akkor ne feledkezz meg arról, hogy mibol fakad ez az értékítélet. A saját magunk szeretetére való hajlamunk nyilvános megvetése az emberi civilizáció alig néhány ezer éve beköszöntött hajnalának szükséges velejárója volt, amikor az emberben élo minden szeretetet ki kellett vetíteni egy külso szereplore ahhoz, hogy az a közösség egészére visszahatva szabályozni tudja a közösségben az agresszió szintjét. A civilizáció hajnalának értékrendje szerint, ezért ha nem szereted feltétel nélkül és alázattal ezt a külso szereplot, akkor o afeletti elkeseredésében, hogy nem szereted eléggé, elmondhatatlanul szörnyuséges módokon megbüntet. A homo sapiens e lélegzetelállítóan leleményes találmánya természetesen az egyistenhitu vallás, amelyek mindegyikében alázattal és feltétlenül szeretned kell Istent, bárhogy is nevezzék az adott hitrendszerben. A vallások általános elterjedése mindenesetre bizonyítja, hogy a legalapvetobb emberi igényeknek az egyike, hogy mindig álljon a rendelkezésünkre egy olyan energiaforrás, amelybol minden nap megtöltekezhet az élet mindennapi harcainak megvívásához. Ez az energiaforrás a szeretet, amely az istenhitek keretében attól csobog szakadatlanul, hogy Istenben a saját legjobb tulajdonságainkat, a saját vágyainkat szeretjük, s ezt a szeretetet sugározza vissza ránk-a hit szerint-Isten. Igen ám, de mi történik velünk, ha a legjobb tulajdonságainkat Istenre vetítjük ki? Ami szeretheto volt bennem, azt mind kölcsönadtam a Jóistennek, s noha o azt várja el tolem, hogy én feltétel nélkül szeressem, o csak mindenféle feltételekkel hajlandó viszontszeretni engem. Isten csak akkor szeret, ha azt teszem, amit o akar, miközben én akkor is szeretni vagyok kénytelen, amikor o egyáltalán nem teszi azt, amit én akarok, sot, kifejezetten bünteto és kínzató és gyötro kedvében látszik lenni velem szemben.****** Vagyis az istenhitek olyan egyenlotlen cserét vezettek be az emberi gondolkodásba, amely a (1) szeretet és a félelem nagy ereju érzelmeivel szabályozza a (2) a vad és zabolátlan emberi közösséget a (3) túlélés összesített esélyeinek növelése érdekében úgy, hogy (4) feltétlen engedelmességet parancsol a (5) feltételes jutalomért - Isten szeretetéért és Isten büntetésének elmaradásáért - (6) cserébe. Csodálatos és tökéletes érzelmi csapda ez: ahhoz, hogy szerethesd magadat, szeretned kell Istent, s minél jobban akarod szeretni magad, annál jobban kell szeretned ot! Magunkat csak mint közösség szerethettük az Istenünkben való hit révén. Aki ebben a közegben, egyénként szerette magát, az bunt követett el a többiekkel szemben. Innen ered az a nagyon eros értékrendi beidegzodés, hogy a saját magam szeretete a legnagyobb bunök egyike. Mi történik azonban akkor, ha az emberek föllázadnak az istenhitben gyakorolt érzelmi csere egyenlotlensége ellen? Mi történik azután, hogy Nietzsche leszögezi: Isten meghalt? Ki veszi át Isten helyét a szívünkben? A hívok válasza egyértelmu: Nietzsche tévedett, Isten halhatatlan. Ha igazi hívo vagy, számodra egyszeruen nem kérdés, hogy szereted-e embertársaidat. Ha igazi hívo vagy, akkor szereted felebarátodat. Ha igazi hívo vagy, éppen e hit révén tölt el a létezés - a Teremtés - káprázatos boldogsága. Ha nincs vagy nem ilyen oszinte és eros a hitünk, hogyan gyújtsunk világot magunkban, mielott végképp összezavarodnánk a sötétben? A válasz ez esetben is magától értetodo: a másra kivetített szeretetet vetítsük vissza saját magunkra. Ma már nem vagy bunös, ha szereted magadat, mert a mai emberi közösség agressziós szintjét már nem csak az egyistenhitu vallások, hanem mellettük a modern társadalom finom rendszerei szabályozzák. A sok versengo istenhit ugyanis már nem féken tartja az agresszió démonait, hanem éppen ellenkezoleg: szabadjára engedi oket. Gondolj csak az iraki - iráni háborúra, amelyben ráadásul mindkét fél ugyanazt az Istent dicsoítette, csak eltéro nézopontból! Az én Istenem iránti szeretetem bizonyítékává mindinkább az válik, hogy mennyire gyulölöm a Másik Istenét. S mindeközben az általuk sugallt kép egyre homályosabb - s így egyre kevésbé használható. Sic transit gloria mundi..., azaz így múlik el a világ dicsosége. Egyszóval nincs más esélyed: ha nem vagy oszinte istenhittel telve, akkor magadat kell szeretned, mert ez a feltétele annak, hogy átragyoghasson a létezés káprázatos boldogsága. S ez a feltétele annak, hogy szerethess másokat. A Harmadik Lépcsofokon állva ezért eloször gondolj szeretettel magadra, s ezután gondolj azokra, akiket nagyon szeretsz. A szeretett emberek listáját név szerint gondold végig! Mindegyiküknek szentelj egy meleg, szeretetteljes gondolatot. Hunyd be a szemed a zuhany alatt, s gondolj ezekre a szeretett emberekre meleg szívvel: ok azok, akiket féltesz, akiknek jót kívánsz, akikkel jól érzed magad, akikért élned érdemes. Ilyenkor látsz a szíveddel... S megérezheted, hogy akikre éppen gondoltál, azok éppen így éreznek, ha rád gondolnak. Ezért gondold most végig, vajon ki szeret téged. Név szerint gondolj azokra, akik szeretnek, mert ok azok, akik számára valóban fontos vagy. Gondolj köztük azokra is, akikrol nem tudod, hogy tényleg szeretnek-e, de nagyon szeretnéd, ha szeretnének. Minden reggel végig kell gondolnod azt, hogy kit szeretsz és téged ki szeret. A konkrét nevek, a valóságos arcok, a tényleges emlékek vezetnek a szeretet energiamezojére, ami feltölt, ami erossé, elszánttá, jókedvuvé és boldoggá tesz, ha átadod magad a kisugárzásának. A Harmadik Lépcsofokon állva hunyd le a szemed, s gondolj azokra, akiket szeretsz, és azokra, akik téged szeretnek. S lassan megérzed, ahogy a szíved csordultig tölti a szeretet.

Részlet Farkas András: A létezés káprázatos boldogsága címu könyvébol