Elátkozott királyaink (A turáni átoktól a mohácsi tragédiáig)

Összefoglaló

Mátyás uralkodása alatt az esztergomi érsek, Vitéz János az érseki dolgozószobája falán megfestette a magyar királyok teljes repertoárját. A nagy mű megalkotásához latba vetették a csillagászok, a matematikusok, a tapasztalt öregek és a régi könyvek minden bölcsességét és tudományát. Az első festmény Nimródot ábrázolta, azután sorra következtek a többiek, ám az az érdekesség, hogy a királyok sora nem a kortárs királlyal ért véget. Mátyás után még egy alvó királyt ábrázoltak:

„... mintha egy király ülne egy zsedcel (szecel-karosszék) székbe behunt szömekkel, ki szunnyadoznék, és kevés gondot viselne az ország dolgaira. Evvel jelentötte, hogy Mátyás király után egy olyan király volna jövendő, ki nem sok gondot viselendő vólna az országra.”

Az alvó király Mátyás után nem lehetett más, mint II. Ulászló (1490-1516) Ezt tudjuk. Úgy is mondhatnók: Dobzse (lengyel nyelven: ami jó, jól van). A magyar királyokról szóló képsorozatban egy olyan király következik a trónon, aki tétován áll egy szakadék szélén, körülötte lángtenger és a tűzben embereket sütnek nyárson. Kiről lehet szó? II. Lajos. (1516-1526)...

Két kép van még hátra. Az egyiken két mezítelen alak civódik a Szent Koronán. Nem más ez, mint Ferdinánd és János király méltatlan versengése.

Végül az utolsó képen Magyarország címere látszik darabokra törve, s előtte halott oroszlán fekszik.