Élet és irodalom. Első oldal II.

Összefoglaló

A szó értelme Akar a rosseb a miniszterelnöktől kérdezni, a miniszterelnöktől itt már rég nem kérdezni kell, hanem megírni, de lehet, hogy azt se. Vagy: (a miniszterelnök) folyamatosan baromságot beszél. Ilyen mondatokba botlunk itt. Lehetséges, hogy mégis igaz volna a polgári újságírás zászlóshajóinak az árbocainak az abzsektív helyzetelemzése, miszerint „ezeket" kizárólag a jelenlegi kormány iránti feneketlen gyűlölködés hajtja? Kit, ha nem éppen a miniszterelnököt kéne kérdeznünk, vajon nem demokratikusan és alkotmányosan megválasztott vezetőnk ő, Allah növessze hosszúra szakállát, mily cinikus, magyartalan és keresztényietlen elfogultság ezt kérdésessé tenni. És hogy baromságot? Azt, ha nekik az, mi nekünk vigasz. Pardon. Ha nincs érv, lám, a primitív durváskodás is megteszi, innen már csak egy ugrás a likvidálásra való buzdítás. Ilyesmik vannak az első lapon, bent meg a habverés, a liberális minimumnak számító bányazsolozsmázás meg simicskázás meg stb., de kérdezzük, hol voltak ezek az urak (elvtársak?) az előző, pufajkás kormány alatt? Ám hiába ármány, Demszky, román árvíz és Jospin-tengely, a polgári Magyarország nem volt, hanem lesz (Szent Szamóca), lesznie kell. Bizony, nehéz erre mit mondani. Tán csak annyit, hogy a legelején mutatott mondatok 1997-ból valók (miniszterelnök Horn Gyula), bent a lapban akkoriban meg, többek közt, Szekeres-ügy, olajügy, Postabank, mindmegannyi szoclibstih. Az idő múlik, így azután vannak mondatok 98-ból, 99-ból, 2000-ből, 2001-ből. Sokféleképpen lehet ezt a könyvet nézni, az általános társadalmi gyávaság és antidemokratikus beszariság évadján a fentiekre hívnám föl a figyelmet, a kötetnek ezen szépségére. Kormányok jönnek-mennek, mondatok jönnek-mennek. Három ürge beszél, nem az igazság bajnokai, sem felkent papjai, főleg nem birtoklói. Szókimondónak szókimondók. Kimondják a szót. Mondják a magukét. Amikor ennek a szépségéről vagyis fontosságáról beszélek, akkor a felelősségről beszélek, a szabadság felelősségéről. Mameluknak lenni, talpnyalónak, udvari költőnek lenni, meghunyászkodónak, gyávának lenni: ez rosszat tesz az országnak, annak közösségeinek és azok tagjainak, boldognak, boldogtalannak. Ha akarom, hazafiatlanság. És végtelenül unalmas is. A borítón három bráner. A szó jó értelmében. Esterháry Péter