Háború és béke I-IV.

Összefoglaló

Fjodor Sztrahov orosz filozófus szerint az alkotás „Az emberi élet teljes képe. Az akkori Oroszország teljes képe. Teljes képe annak, amit történelemnek és a népek csatájának neveznek. Teljes képe annak, amiben az emberek boldogságukat, nagyságukat, örömüket és megalázottságukat vélik megtalálni. Ez a Háború és béke”. Tolsztoj önmaga is tudatában volt műve jelentőségének s így értékelte azt: „…olyan ez, mint az Iliasz.” Török Endre a jellemzést a következő gondolattal bővítette ki: „Totális mű, a klasszikus Oroszország regénye. Nemcsak az orosz Iliasz, de az orosz Odüsszeia is.” - Nagy ​tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakzatok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott kísérleti történetfilozófiák s köztük a boldogságvágy apró mozdulatai, családi közhelyek időtlen bölcsessége – egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, ha csak egy nem: az Iliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke hét bő esztendőjében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve „csak írónak”, semmi másnak vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen. Thomas Mann szavaival: „Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális izomterhelést és felkészültséget, amely a szenvedő Michelangelo világára emlékeztet.” - További ismertető/ízelítő: "Belelapozás".