Négy választás Magyarországon
Osiris Kiadó, 2015
Összefoglaló
A következőkben olvasható elemzések az elmúlt 12 év politikai történéseit próbálják meg értelmezni, hasonlóan ahhoz, ahogy ezt a korábbi kötetünkben is tettük. Ahogy akkor, most is követő módban dolgoztuk fel az eseményeket, azaz az egyes írások nem a mából tekintenek vissza az összes eseményre, hanem folyamatos feldolgozás és utólagos szerkesztés eredményei: így arra is lehetőséget adnak, hogy elemzői tévedéseket, hibás logikákat, rossz következtetéseket dokumentáljanak. A kötetbe került írások bizonyos értelemben töredékek, ezért is neveztük sajátos elemzői naplónak 2002-ben a vállalkozásunkat, de úgy gondoljuk, hogy egyben olvasva, 2015-ből visszatekintve is rendelkeznek érvényes mondanivalóval.
Arra törekedtünk, hogy az egyes ügyek kapcsán általános érvényű, a magyar politikai rendszerre, a hatásmechanizmusokra vonatkozó állításokat is megfogalmazzunk. Természetesen nem gondoljuk azt, hogy a magyar politikának lennének egyedi, mindig és minden körülmények között érvényesülő törvényszerűségei, ugyanakkor egyes ügyek, ügycsoportok és szereplők kapcsán eljutottunk olyan állításokig, amelyek megítélésünk szerint hozzájárulhatnak a magyar politika megértéséhez, ugyanakkor egyes ügyek, ügycsoportok és szereplők kapcsán eljutottunk olyan állításokig, amelyek megítélésünk
Részletek
- 598 oldal
- Kötés: puhatáblás, ragasztókötött
- hibátlan, olvasatlan példány
- ISBN: 9789633899922
- Szállító: Könyvbogár Antikvárium
- Eredeti cím: Négy választás Magyarországon
Online ár:
1 090 Ft
Online ár:
940 Ft