Katona a kötélen
Szépirodalmi Könyvkiadó, 1989
Összefoglaló
Fülszöveg
Száz esztendővel ezelőtt, 1888. szeptember 24-én este búcsúztatták barátai a katonának bevonuló Tömörkény Istvánt, mert október elsején rukkolt be a normálkaszárnyába, a császári és királyi 46. gyalogezrednek Mars (ma Marx) téri laktanyájába, s innek vonult zászlóaljával együtt - Szarajevóig vasúton, onnan tovább pedig tíznapi gyaloglás után - állomáshelyére, a prijepoljei barakktáborba. Innen küldözgette irodalmi tudósításait a "boszniai katonaéletről", s ettől kezdve egész írói pályáját végigkísérik katonaemlékeinek remekbe szabott megörökítései. Számtalan cikk, tudósítás, tárca, riport, levél nyersanyagát szolgáltatja ez a nehéz és keserves élményekkel teljes világ, amelynek a "boszniai" esztendő után, a múlt század kilencvenes éveiben három alkalommal is "tartalékos" résztvevője volt az író, és népfölkelő igazolványának a tanúsága szerint 1915-ben is alkalmasnak találták még a katonai szolgálatra, s "mikor a háború harmadik nyarán - ahogy Móra Ferenc írta - az öreg katonákat is bekívánta a császár, Pista is menni akart erővel, s úgy felkészült, hogy már a hivatali pénztárakat is átadta nekem". De azután "lefújták". A gyűjtemény összeállítója, Péter László, Tömörkény katonatárgyú írásait nem megírásuk, hanem tartalmuk, az emlékek megtörténtének időrendjében sorakoztatta egymás után, s ennek köszönhetően az író katonáskodásának minden lényeges eleme megismerhető ezekből az elbeszélésekből. "Nem hiszem, hogy akad még író, akinek a művei ilyen részletességgel és hitelességgel örökítenék meg a Monarchia katonaéletét." Bosnyák földön ismerte meg életre szóló élménnyel a kétkézi munkást, a parasztot meg a kubikost. "Ide kellett jönnie - állapította meg róla első életrajzírója, Juhász Gyula -, hogy most már végképpen megismerje a szegedi népet, a magyar parasztot, akivel együtt élt, együtt robotolt, együtt szenvedett és együtt tűrt ebben az idegen világban." De ennek a kötetnek az "írásai nemcsak egy nagy író életrajzának dokumentumai - olvashatjuk Péter László utószavában -, nemcsak fontos források az Osztrák-Magyar Monarchia hadseregének hiteles történetéhez, hanem - elsősorban - művészi alkotások. Emberi tartalmukkal és ragyogó stílusukkal egyaránt a magyar irodalom klasszikus kincsei." Vissza
Tartalom
A bakanyelv 7
A görbe hegyek országában 1888/89
Novibazár 15
Török világ 27
Boszniai bakaélet 30
Levél 32
Kolóniaélet 36
Diskurzus 41
Albán csárda 44
A szimuláns 55
Idegenben 60
Katonakarácsony 66
Egy önkéntes katonáról 70
Dezentorok 75
Emlékezés 81
Magyarországi 85
Postavárás 93
A "vendég" játékai 98
Infanteriszt Csupak 105
Péter tanul 109
Péter a hóban 114
Emlékek 120
Téleste a délen 128
Bogulovics feje 133
Tavaly ilyenkor 136
Egy vidám katonáról 139
Temetés 147
Kis török 151
Egy pár fehér lábért 155
A vízityúkok, Izmail, Bég s egyebek 161
Vélemények 166
Szabadnap 170
Káplár papp 175
Katonadolgok 179
A kidőlés 185
Vándorfecskék 192
Fecskék 195
Omar 201
Novibazári emlékek 215
A kis kadét 221
Kinyílik az idő 226
Ócska puska a sarokban 231
A mars téri laktanyában 1889/90
Katonaemlékek 239
Kikötés 244
Éjszaka 249
Katonadolgok 254
Találkozás 258
Katona a kötélen 263
Karácsony böjtjén 268
Időn túl 275
Megszégyenítés történt 280
Székelyhídi királygyakorlat 1890
Szabotázs 287
A roham 294
Hull a legénység 305
A nagy bécsi kaszárnyában 1890/91
Katonák idegenben 311
A bakancstalp 329
Parádé 336
Katonavonat 344
Három év 347
Rezervistaélet 1890/98
"Be kő rukkóni..." 351
A tizenharamadik nap 357
Álomkatona 361
Régi katonavilág 365
Az utolsó 370
Utolsó hapták 377
Harcmoraj idején 1914/17
Harcmoraj idején 385
Elbúcsúzás 392
Öreg reguták 394
A fiú 402
"Őrmester úr!" 404
János a földdel 406
Vén csontok a véremlékkel 407
A legvénebbek 415
A kölcsönök visszaadódnak 417
Az öreg komám vizsgázik 421
Öregek évődése 424
A góg 426
A kraszniki csata 431
Disputa 431
Takarás 436
Utószó 44
Részletek
- 461 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9631538559
- Szállító: Könyvbogár Antikvárium
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
1 200 Ft
Online ár:
1 190 Ft
Online ár:
3 990 Ft