Szatipatthána - A megvalósítás egyenes útja
A Tan Kapuja, 2007
Összefoglaló
A Szatipatthána szutta, az éberségről szóló tanítóbeszéd a Buddha egyik legkiemelkedőbb tanítása, a korai buddhizmus alapvető kanonikus szövege. Azt a meditáció-sort foglalja össze, amelynek lényege a szati, vagyis az éber jelenlét: az a figyelem, tiszta tudatosság és nyitott szív, amely a valóságnak megfelelően ismeri meg a jelenségeket, és amelynek módszeres kifejlesztése végső soron a Nibbána megvalósításához, a bölcsesség tökéletességéhez és a meghaladhatatlan szabadsághoz vezető egyenes ösvény.
Jelen munka a tiszteletreméltó Análajó PhD-kutatásának és szerzetesként szerzett gyakorlati meditációs tapasztalatának összefoglalása. Behatóan megvizsgálja az éberség-meditáció jelentőségét és gyakorlatát a tanítóbeszédben foglalt kifejtés alapján a korai buddhizmus kánoni és filozófiai kontextusában, és ezzel új távlatokat nyit e gyakorlattal kapcsolatban.
Alapvető útmutatásul szolgál azok számára, akik most ismerkednek a buddhista meditációval, és további gyakorlásra inspirálja azokat, akik már ezen az úton járnak; ugyanakkor számot tarthat minden olyan kívülálló érdeklődésére is, aki szeretné mélyebben megismerni az emberi elme működését.
Részletek
- 306 oldal
- Kötés: kemény kötés
- közepes állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9789638651365
- Szállító: Weöres Antikvárium
- Lapszélen részben ázott
- foltos
Ez is elérhető kínálatunkban:
A Vipassana útja, a nem reagálás szabadsága
Tóth Andrea Beáta: A Vipassana útja, a nem reagálás szabadsága című könyv bemutatja, a Buddha szemléletén és az Univerzum törvényein keresztül, hogy hogyan tudunk változást elérni az életünkben a v...
Online ár:
4 390 Ft
Online ár:
4 850 Ft