Ezüstboxer - Nevelési kisregény - Két mű egy kötetben
Alexandra Kiadó, 2006
Összefoglaló
ELŐSZÓ
Anyám örült a látogatásunknak, sőt hálás volt, megköszönte, hogy meglátogattuk őt a halottak napja miatt. Nagyon rosszul viselkedsz, súgta a piskóta és a kávé között Adria, mintha beteg lennél, unott, érdektelen. Két órája érkeztünk, hármasban ebédeltünk, majd anyám fölvetette, hogy indulhatnánk máris a temetőbe. Amíg süt a nap, tette hozzá, ő naponta elsétál oda, és ez a mai különösen kellemesnek ígérkezik. Őszi kopárság van, száraz és lágyan fénylő, világítanak a krizantémok és látszik a halvány lehelet. Ilyen szoktam lenni otthon, legföljebb udvariasságból erőltetek némi felszínes társalgást. És ez még semmi ahhoz képest, amennyire a testvérem néma és közönyös, amikor hazalátogat, a foteljébe ül, és végigolvas néhány napot. De tekintetét nehezére esik felemelnie, igent vagy nemet is fáradtan válaszol. Viselkedésünk többnyire érzéstelenített, de most nem kellett erőlködnöm, anyám és Adria élénken társalogtak. Anyámnak éppen meghalt Júlia nővére, az üdvözítő kemoterápia ellenére. Már várható volt, megmondták, és Júlia az utolsó héten bedacolt, nem akart látni senkit, családtagjaihoz nem szólt, ezért anyám úgy döntött, hogy nem látogatja meg utoljára. Vissza
FÜLSZÖVEG
„Adria mindannyiszor könnyes vádat mímelt a kegyetlen világ ellen" - a vád mégis mindig jogos, a könnyek mégis mindig indokoltak. Gordon Agáta regényeiben különös nevű és különös alkatú nők birkóznak az egymásnak okozott szenvedéssel és az egymásra vonatkozó szenvedéllyel. Olyanok, mint az antik hősnők, valamennyien elbuknak, de végzetük és veszteségük életnagyságúnál nagyobbra növeszti alakjukat. Gordon Agáta a költészetből jön, rebbenékeny nyelven ír, prózája nyers, titokzatos, vad és csaknem ismeretlen érzelmi tájakra viszi magával az olvasót
Részletek
- 158 oldal
- Kötés: keménytábla, védőborító Papír védőborítóval.
- jó állapotú antikvár könyv
- ISBN: 9633697980
- Szállító: Eiffel Antikvárium
3db Kerékgyártó István regény - Fecske Milán élete, jó sora és viszontagságai, Szeretett gazdám avagy Egy vezér ifjúkora, A rendszerváltó
Online ár:
4 224 Ft
Online ár:
3 223 Ft
Online ár:
3 223 Ft
Online ár:
4 242 Ft