A XVI-XVII. század a holland festészet nagy korszaka, amelyet méltó módon három zseniális mester, Rembrandt, Frans Hals és Jan Vermeer munkássága teljesít ki és zár le.
Közülük a legfiatalabb, a delfti születésű Vermeer a XVIII. századi holland polgár tipikus életét élte. Tanulóévei után szülővárosa festőcéhének tagja lett, majd – megfelelő idő elteltével – a céh elöljárója. A festés mellett műkereskedéssel foglalkozott, hogy egyre népesebb családja kenyerét megkeresse, olykor nyomasztó anyagi nehézségekkel is küszködött.
Eközben állhatatosan, a lehető legtökéletesebb megoldásokra törekedve, önmagával mindig elégedetlenül festette képeit, amelyek egy-két kivételtől eltekintve a hétköznapok egyszerű eseményeit ábrázolták. Festett tejet öntő konyhalányt, gyöngyöt mérő asszonyt, kis szobában levelet olvasó nőt és néhány két-három alakos jelenetet: katonát nevető leánnyal, leányt a zenemesterrel stb. Képei csendet, meghitt, ám kissé melankolikus hangulatot árasztanak. A néző könnyen belefeledkezik egy pompás szőnyeg mintáinak, egy hangszer kecses formájának, egy már-már tapinthatóan anyagszerű ruhának vagy ékszernek a szemlélésébe, de a mesterségbeli tudás minden eszközét felvonultató, roppant összefogott kompozíció végül is lehetetlenné teszi, hogy belevesszen a részletekbe.
Vermeer – témáit tekintve – életképeket festett, aeuvre-je mégsem sorolható be egyszerűen a XVII. századi zsánerfestészetbe. A fény és az atmoszferikus jelenségek megörökítése, az a törekvése, hogy ne csupán korának egyes jellegzetességeit, hanem alaphangulatát ragadja meg, a „Műterem” című festményen összefoglalt ars poeticája, mind olyan előremutató vonása művészetének, amely csak három évszázad múltán talált követőre.
/angol-német nyelvű/ Pictures, sculptures and tapestries from the Christian Museum Esztergom- Gemälde, Sculpturen und Tapisserien aus dem Christlichen Museum Esztergom
Online ár:
1 600 Ft
Online ár:
4 990 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára