Egy csepp emberség 1-3. - Fél hét után három perccel a Kossuth Rádióban

Összefoglaló

Űzve-hajszolva, ​zaklatottan élünk, mégis hiszek az ember harmóniára törekvésében, az értelemben, a munkában, az alkotásban, a lélekben. Hiszem, hogy van még esélye a tartalmas, szép gondolatoknak, az erőt, kitartást, szeretetét közvetítő pillanatoknak. Naponkénti sorozatunk a Kossuth Rádióban, az „Egy csepp emberség" is ezt bizonyítja.
Két éve dédelgetem már magamban, hogy adjunk reggelente a hallgatóknak – akik hisznek bennünk, akik vágynak a tartalmas jó szóra – útravalót. A tragikus, halált, harcot, békétlenséget, természeti katasztrófákat soroló hírözönben legyen egy pont, egy pillanat, ami más, több napi sok száz reklám- és „ficam-hír"-nél, ami megálljt parancsol a sokknak! Amelyben jó elmerülni, ami értelmet ad a percnek, s eszébe juttatja a szegénynek, milyen gazdagok vagyunk: múltunk a megfizethetetlen örökségünk. Elődeink bölcsessége, a velünk élők tehetsége, a művészetek, a tudás tárháza segít minket feldolgozni a feldolgozhatatlant.
Megpendítettem már vágyam többeknek is, de valahogy a felvetésnél sosem jutottam tovább… Aztán ez év kora tavaszán, egy este, munka végeztével, Hollós Jánossal még kicsit ücsörögve, ismét előhozakodtam vele – és ő rárezdült. Igen, egy idézet és a hozzá fűzött gondolat, hiteles személyiségtől. Nem interjú. Itt a riporter csak alárendelt szerepet játszik. Monológ legyen: egy sóhaj, egy felkiáltás, egy kiszakadt gondolat. Ez az! És a cím; Dobálóztunk a szavakkal ide-oda, míg azt nem éreztük, még azon az estén, hogy megvan az igazi: Egy csepp emberség. Lengyel Annát bíztuk meg a műsor gondozásával, aláfestő zenéjét Koltay Gergely szerezte, s ez lett reggelenkénti mottója a Kossuth Rádiónak. Március 15-től augusztus végéig 170-en társultak hozzánk, az első adásban szereplő Vizi E. Szilvesztertől kezdve az utolsóként megszólaló Käfer Istvánig vallottak vezérlő gondolataikról, meggyőződésükről, értékítéletükről, emberségükről, ők jelennek meg a könyvben, a Rádióban pedig a sorozat tovább folytatódik.
Az írásos megjelenést hallgatóink kérték, szinte követelték már az első néhány adás után. Naponta két percet adtunk, és naponta éreztük a felénk áradó bizalmat, telefonon és tömérdek levélben. Most boldog vagyok, hogy a karácsonyi ajándékok között ott lehet majd a mi Egy csepp emberségünk is.
Főhajtással a bizalomért ajánlom hát ezt a könyvet a Hallgatónak szeretettel:

Perjés Klára Budapest,
2004 novembere