Tartalom: A Tompa Mária által gondozott, most megjelenő napló egy szekrény mélyén lapuló, vaskos dossziéból került elő, korai jegyzeteket és rajzokat is tartalmaz. A különféle események, emberek, konfliktusok rendkívüli megjelenítésben, fantáziadús túlzásokkal körítve jelennek meg, néhol egészen démoni leírásban. Szentkuthy egyben magyarázatot is ad nem mindennapi naplóírói tevékenységére, erre a terjedelmében is meghökkentő életműre, alábbi soraival:"mikor naplót akarok kiadni, akkor a halált akarom legyőzni - látni akarok valami olyat, amit rendesen sohase láthat az ember: egy órát legalább a saját halála után." A szerzőről: Szentkuthy 1939-től naponta vezette naplóit egészen haláláig. Legnagyobb részét, a több százezer oldalnyi óriásnaplót 2013-ig illetve 2038-ig zárolta, ennek okáról így ír: "én ugyanabból az okból nem adom ki naplóimat, amiért a belgyógyász vagy a pszichoanalitikus sem adja közre pácienseinek leleteit; csak úgy fröcsög minden sora az indiszkréciótól."
„Kassák életét és korát…önéletrajzi verseiből s még inkább önéletrajzi regényéből, az Egy ember életé-ből ismerhetjük meg legjobban – mondja Gyergyai Antal Kassák válogatott versei elé írott tanulm...
Online ár:
3 790 Ft