Akik a jobbik részt választották

Összefoglaló

Előszó
Nehezen tudnám megmondani, hogyan került egymás mellé ez az öt női arckép. Edith Stein alakjára figyeltem fel a legrégebben, vagy másfél évtizede a Vigilia egy apróbetűs megemlékezését olvasva. 1972 elején, keresztsége 50. évfordulóján két részes megemlékezést tartottam róla a Vatikáni Rádióban. Ennek az első próbálkozásnak hangjai - szerencsére - elszálltak. Később láttam csak, mennyivel többet és lényegesebbet kellett volna róla mondanom.
A 60-as évek elején kerültek kezembe Birnbauer Mária, Erzsébet nővér személyes feljegyzései. Meglehetősen elvontaknak találtam, de hatásuk alól nem tudtam, magam kivonni. Lassan-lassan minden hozzáférhető írását elolvastam. Most sem állítom, hogy jól ismerem, de meggyőződésem, hogy van mondanivalója a mi nemzedékünk számára.
Salkaházi Sárára Vadász Ferenc hívta fel a figyelmemet a Legenda nélkül, Száz partizán és ellenálló története című könyvében. Elolvastam a Karolina, negyvennyolc szeptember című regényét is, aztán megkíséreltem, hogy összeszedjem Sára testvér hányódó írásait.
Madeleine Delbrél alakjára elszórt jelzések követése során találtam. Amikor jobban belemélyedtem gondolatvilágába, megértettem a francia haladó szellemű katolikusok egyöntetű lelkesedését. Madeleine valóban korunk egyik legkiemelkedőbb « hétköznapi misztikusa ».
Elisabeth Setonnal csak az 1975-ös szentévben találkoztam. Elsősorban egyszerűségével bűvölt el, csak jóval később tudatosult bennem, hogy az északamerikai katolikus egyház egyik legkiválóbb egyéniségével hozott össze a jószerencsém.
A lehetőségek szerint helyszíni szemlét is tartottam. Legkönnyebb volt a pesti színtér felidézése, hiszen az Üllői úton és környékén koptattam legtöbbet az aszfaltot. A mecsektövi Pécset egy iskolai nagykiránduláson fedeztem fel, másfél évtized múlva pedig debreceni diáklányaimmal töltöttem néhány napot ebben a tündér-városban. A Párizs melletti Ivry nevét mindenkinek meg kell tanulnia, aki a metróval akar közlekedni a francia fővárosban. Többször megfordultam ezen az állomáson, de akkor még nem tudtam, hogy valami köze van a modern misztikához-1977 nyarán eljutottam az észako.merikai Baltimore-ba is. Elisabeth Seton első családi iskoláját eredeti állapotában őrzik, és a helybéliek készségesen adnak meg minden szükséges felvilágosítást. Az amerikaiak elképesztő hűséggel tisztelik hagyományaikat. A Se-ton-ház közelében épült kis templom homlokfalán pl. most is üresen ásítanak a szobroknak készült mélyedések: maradjon minden úgy, mint Seton anya életében!
Legutóbbi utam Edith Stein életének két utolsó állomását: Kölnt és Echtet kötötte össze. A kölni kármel a háborúban bombatámadás áldozata lett, így a jelenlegi épület már csak szellemében és rendkívüli szeretettel gondozott archívumában őrzi a filozófus vértanú emlékét. Az echti kármelt is modernizálták, Edith cellájában is lakik valaki, - mégis, ott legalább a helyszín változatlanul megmaradt: az utca házai közé sorakozó épület, a hatalmas kert és benne a temető. Egy magyar nővér pedig, aki még a negyvenes évek elején lépett az echti kármelbe és így közelebbről ismerte Edithet, felbecsülhetetlenül értékes adatokkal és magyarázatokkal szolgált.
Köszönetet mondok mindazoknak, akik segítettek a forrásmunkák felkutatásában, akik készséggel válaszoltak kérdéseimre, vagy maguk is anyagot gyűjtöttek szemtanúk kikérdezésével. Köszönöm a közvetlen munkatársak, nagylelkű barátok szellemi, lelki és anyagi segítségét. Ők ennek az összeállításnak társszerzői.

Róma, 1978. Kisboldogasszony napján.