Háború és béke I-IV.

Összefoglaló

Ismertető: A Háború és béke (oroszul: Война и мир, Vojna i mir, írásreform előtti írásmóddal: Война и миръ) Lev Nyikolajevics Tolsztoj orosz író egyik fő alkotása, az orosz realista regény fejlődésének egyik kulcsfontosságú dokumentuma.

Fjodor Sztrahov orosz filozófus szerint az alkotás „Az emberi élet teljes képe. Az akkori Oroszország teljes képe. Teljes képe annak, amit történelemnek és a népek csatájának neveznek. Teljes képe annak, amiben az emberek boldogságukat, nagyságukat, örömüket és megalázottságukat vélik megtalálni. Ez a Háború és béke”. Tolsztoj önmaga is tudatában volt műve jelentőségének s így értékelte azt: „…olyan ez, mint az Iliasz.” Török Endre a jellemzést a következő gondolattal bővítette ki: „Totális mű, a klasszikus Oroszország regénye. Nemcsak az orosz Iliasz, de az orosz Odüsszeia is.” - Nagy ​tér, nagy idő, földrésznyi események, császárok, hercegek, parasztok, katonák, rengeteg ember, köztük az olvasót holtig elkísérő emlékalakzatok, csecsemősírás, haldoklók lázképei, aranyló hétköznapok és temérdek elpazarolt vér, százezrek halálával írott kísérleti történetfilozófiák s köztük a boldogságvágy apró mozdulatai, családi közhelyek időtlen bölcsessége – egészebb világ teremtésére elbeszélő még nem vállalkozott, ha csak egy nem: az Iliász szerzője. Tolsztoj sem azelőtt, sem azután nem lelte oly megszállott örömét az írásban, mint a Háború és béke hét bő esztendőjében, mikor szelleme minden erejével a regényt fűtve „csak írónak”, semmi másnak vallhatta magát. Ám ebben az óriáspanorámában is színre lép, ha nem is a próféta még, de a nagy kérdező, s feldúlja néhol látomása rendjét, csak hogy kérdezhessen. Thomas Mann szavaival: „Művészi szemszögből nézve mégis ez a titáni ügyefogyottság adja művének azt az óriási erkölcsi nyomatékot, azt az Atlaszhoz mérhető morális izomterhelést és felkészültséget, amely a szenvedő Michelangelo világára emlékeztet.”