Egy kardforgató élete (filmnovella Petschauer Attiláról)

Összefoglaló

Csapathirdetés Amszterdam előtt.
Szászi alezredet Petschauerhez fordul, akit néhány napja neveztek ki tanácsosnak.
– Önt én értelmes embernek tartom, bár magatartását gyakran nem értem. De hiszem, hogy meg fogja érteni… A legmagasabb helyről jött kegy vigasz is kíván lenni az elmaradt utazásért…
Az eddig csendesen figyelő csoportból előlép Tersztyánszky, vigyázzba merevedik Szászi előtt.
– Alezredes úrnak jelentem, Tersztyánszky Ödön százados, az olimpiai keret jelölt tagja kijelenti, hogy amennyiben Petschauer nincs a kiutazók között, ő is lemond a kerettagságról, nem utazik, és bár nehezen kiejthető, de jó magyar nevét Tetschauerre rontja.
– Százados! Maga ezt a rebellis tónust még a vörösöktől hozta. Úgy látszik, nagyon hamar elfelejtettük magának, hogy a prolidiki alatt vezérkari tiszt volt.
– Az alezredes úr igen jól informált. Ennek ellenére én ma a magyar hadsereg tényleges tisztje vagyok, és ebben a minőségemben sem fogadhatom el ezt a megkülönböztető gyakorlatot.
– Tudomásul veszem. – Szászi Santellihez fordul. – Maestro, hirdessen csapatot e két úr nélkül.
Ekkor egy másik tiszti ruhás vívó lép Tersztyánszky mellé, fővetéssel tiszteleg s azt mondja:
– Valamint nélkülem.
– És nélkülem – mondja egy harmadik tiszt.
– Mit kihirdetni…? – mondja Santelli. – Nem megy magyarok Amszterdam… Mondani világ, van ott kis országba valami skandalőz dolog, lesz világbotra…
Szászi nézi őket, aztán sokára megszólal:
– Sajnálom. Bár… Végül is a magyar diadal a fontos, nem az, hogy ki vívja ki.
Ahogy kilép a teremből, felbomlik a sor, Santelli tapsol.
– Sietni, fiúcskák, kevés idő, itt az olimpia, most már tessék tanulni meg vívni!