Pécs szerb megszállása egy szerb újságíró szemével

Összefoglaló

Milan Glibonjski részt vett a szerb megszállás előkészítésében, majd 1919 és 1921 között megjelenő Baranjski glasnik (Baranyai Közlöny) szerkesztője, egyben a baranyai sajtóiroda vezetője volt, egyúttal afféle kultúrfelelősi szerepet is betöltött a szerb csapatok által megszállt Pécsen. 1969-ben, majd 1975-ben már nyugdíjas tanítóként, kizárólag emlékezetére támaszkodva, két részletben írta meg az ötven évvel korábbi események történetét, ahogyan ő látta. Ez a fél évszázados időintervallum az események történése és a papírra vetése között elkerülhetetlenül vezetett bizonyos torzulásokhoz, tévedésekhez és egyes események összemosódásához emlékezetében. Ennek ellenére visszaemlékezései érdekesek és értékesek, és számos vonatkozásban új, korábban figyelembe nem vett szempontokkal gazdagítják ismereteinket. Glibonjski emlékiratainak első részében („Baranya 1918–1923”) részletezi a szerb megszállás történetét, a délszláv lakosság és főleg a helyi tisztviselői kar kétségbeesett erőfeszítéseit a területnek az SzHSz államhoz csatolása érdekében, számos új elemmel gazdagítva eddigi ismereteinket. Emlékiratainak második része („A rabságba vetett lelkek nyomában”) Pécs és Baranya etnográfiai leírásán túl a legendák birodalmába is elkalauzolja az olvasót, amikor a siklósi szerb despota vértanúságának és szerémségi kolostorba szállításának „történetét” leírja. Glibonjski emlékirataiban adalékokkal szolgál a zóki régészeti ásatások történetéhez is, aminek kezdetei a szerb megszállás idejéig nyúlnak vissza, de bepillantást nyerhetünk a város kulturális életének egy-egy epizódjába is. A visszaemlékezőt azonban leginkább a Pécs-Baranya megszerzésére irányuló szerb törekvések, majd a határkijelölés története foglalkoztatja. Glibonjski ennek szenteli a legnagyobb teret írásaiban, nyilván, mert ebben játszott közvetlen, tevőleges szerepet. A kérdés feltáratlansága folytán alighanem elsősorban ez a rész tarthat számot a szélesebb magyar olvasóközönség érdeklődésére, hiszen Magyarországon a kérdést a magyar források mellett túlnyomórészt nemzetközi vonatkozásaiban vizsgálták. Jugoszláv oldalról úgyszintén saját forrásokra támaszkodva, illetve nemzetközi iratok alapján közelítették meg. Glibonjski emlékezései ezzel szemben az események közvetlen résztvevőjének a szemével láttatja a történéseket és a szerb erőfeszítéseket, úgy, ahogy a levéltárak irataiból alig, vagy egyáltalán nem rajzolódnak ki. A visszaemlékezésekből világosan kitűnik, hogy a „másik oldal” – a magyarhoz hasonlóan – érzelmi töltettel viseltetett a térség iránt.