Végy egy téli álmában szendergő kisvárost, pezsdítsd föl egy Téli karnevállal, amelynek díszvendége az egyik legismertebb televíziós főzőműsor sztárja, bolondítsd meg az egészet a város első polgármesterének kísértetével és máris készen áll minden Hannah Swensen újabb esetéhez. A szingli cukrásznő ismét kénytelen nyomozni, hiszen Connie Mac, a sztár konyhatündér éppen az ő cukrászdájának kamrájában kap a fejére halálos ütést egy baseballütővel. Ráadásul a fő gyanúsított húgának egyik legjobb barátnője, akiről elképzelni sem lehet, hogy ilyet tegyen. S miután a Téli karnevál lékhorgász versenyén a következő hulla is felbukkan a fagyos vízből, Hannah és húga immár mindent bevet a valódi gyilkos horogra akasztásáért. S míg a vöröshajú nyomozónő kegyeiért Norman és Mike immár három kötet óta verseng, feltűnik az első szerelem Greg is a városban, megnehezítve ezzel Hannah amúgy sem egyszerű magánéletét. A sok fordulat és izgalom között már-már alig jut idő a sütésre, de Hannah üzlettársa, Lisa gondoskodik arról, hogy a karnevál süteményellátása nehogy veszélybe kerüljön. Így az olvasó is megismerkedhet újabb 7 nagyszerű édesség elkészítésének titkaival.
Ez is elérhető kínálatunkban:
London, 1926. A sorházak és teniszmeccsek, az előkelőségek és vadászkirándulások világában Miss Nan O'Dea a gazdag üzletember, Archie Christie szeretője lett, elcsábítva őt odaadó felesége, a közis...
Online ár:
3 990 Ft