Éppen száz éve annak, hogy a kommunizmus először felütötte a fejét Magyarországon.
A rendszerváltozás óta számos tanulmány, kötet látott napvilágot a témában, mégis: gyakorló történelemtanárként egyértelmű tapasztalatom, hogy az ifjú nemzedékek szinte semmit nem tudnak mindarról, amit a kommunista eszmeiség nevében elkövettek nemzetünk ellen.
Ezt a hiányt igyekszem pótolni a kötettel, amely az 1919-ben lezajlott 133 napos Tanácsköztársaság rémtettei mellett részletesen bemutatja az 1945 és 1990 közötti időszakot is. Tárgyalja a malenkij robot, a GULAG, a kuláküldözések, a kitelepítések és az internálások tragédiáját, az egyházak elleni becstelenségeket, valamint a politikai rendőrség gyalázatos működését.
Szól az 1956-os forradalom és szabadságharc csodájáról, az azt követő megtorlás aljasságairól, valamint a Kádár-korszak sajátos terrorjáról, amely nemcsak a hétköznapokat szőtte át, de megjelent a művészéletben és a sportban is.
A könyv különlegessége, hogy számos interjút tartalmaz, amelyeket olyan közéleti személyiségekkel készíthettem, akik saját maguk vagy családjuk által átélték a borzalmakat.
*
Nekik és az általuk elmesélteknek is szeretnék méltó emléket állítani könyvemmel, és egyben tenni is azért, hogy személyes szenvedésük és példaértékű helytállásuk emléke ne veszhessen a múlt ködébe…
Fülszöveg 1977 végén Kornis Mihály megelégelte a kötelező semmittevést és megnyitotta NAPLÓ-ját a köznek. Kezdetben az első naplóírótársak a barátok és a barátok barátai lettek. Később tágult a kö...
Online ár:
2 490 Ft
Online ár:
890 Ft
Online ár:
1 490 Ft