„Életem 20 évét akarom elmesélni, azt a 20 évet, amikor a kábítószer-kereskedelmet, a kartellt és a Főnököt szolgáltam, a saját két kezemmel… kínzások és sok-sok ember élete árán.”
A könyv főhőse a sicario, a mexikói bérgyilkos, igazi profi, és nagyon intelligens. Parancsnokként szolgált Chihuahua állam rendőrségének kötelékében, az Egyesült Államokban részt vett egy FBI-os kiképzésen, a hálózat tagjaként a Főnököt szolgálva pedig több száz embert kínzott és ölt meg pénzért. Miután élve kikerült ebből az öldöklésből, Krisztushoz fordult. Azóta folyamatosan menekül, hiszen a kartell vérdíjat tűzött ki a fejére. Sokat lehetett már hallani róla, de ő maga eddig még nem szólalt meg.
Molloy és Bowden véletlenül bukkantak a sicarióra, akit sikerült rávenniük, hogy ebben a képtelen helyzetben hajlandó legyen őszintén elmesélni borzalmakkal teli, könyörtelen és hátborzongató élettörténetét, s akitől első kézből megtudhatjuk, hogyan működik a drogkereskedelem, a mexikói államot átszövő korrupció, és kik vannak valójában hatalmon.
Puzsér Róbert szenvedélyesen szeret listákat készíteni. Mániájának terméke a közéleti, társadalmi és kulturális ügyeket egyaránt érintő Sznobjektív című tévéműsor, mely abban különbözik minden egyé...
Online ár:
3 390 Ft
Online ár:
1 090 Ft
Online ár:
3 790 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára