Amikor évekkel ezelőtt elkezdtem a radiesztézia kérdésével foglalkozni, egyre erősebb lett a gyanúm, hogy az elektromos áramnak negatív hatása van az emberi szervezetre. Újra és újra találkoztam olyan esetekkel, amikor az emberek elektromos vagy mágneses mezőben éltek és komolyan megbetegedtek. Akkor ez még csak gyanú volt. Időközben ezt már bebizonyították tudományos tanulmányok. Ebben vezető szerepet játszottak az amerikai, az orosz, a spanyol és újabban a svéd kutatók is. A német kutatókat az elektromosipar lobbija - forgalomcsökkenéstől félnek - sarlatánoknak bélyegezte. Az orvosok között is mindig találtak valakit, aki fizetség ellenében odaadta a nevét, hogy az elektrofizikai kutatások eredményeit cáfolni lehessen. Csak egy kicsit kell betekintenünk a kulisszák mögé, máris kiderül, hogy az adott "szakértő" pénzügyileg függ az elektromosipartól, vagy esetleg annak soraiba tartozik. Időközben bizonyítékok sora került napvilágra, így az elektromosipar érdekembereinek egyre kevesebben hisznek. Az utóbbi időben sok bírósági ítélet is született, amelyek az elektromos vagy mágneses váltakozó mezők káros hatásait megerősítették és annak tényét elismerték.
A következő fejezetekben megpróbálom az elektrostressz problémakörét és egészségkárosító hatásait bemutatni. Eközben törekszem arra, hogy a problémát általánosan, egyszerűen, érthető módon írjam le. A szakmai kifejezéseket és tudományos formulákat lehetőleg mellőzzem. Az adott témát esetpéldákkal próbálom bemutatni. Minden egyes esetet helyszíni tapasztalatok keretében személyesen is átéltem. Mindig annak igazolásával találkoztam, hogy az elektromos és mágneses mezők az embereket megbetegítik. Számomra ijesztő volt, hogy a legtöbb embernek erről fogalma sincs. Újra és újra megdöbbent arcokat láttam, ez arra kötelez, hogy írjak erről, a témát közérthető módon közelebb vigyem Önökhöz.
Ez is elérhető kínálatunkban:
Online ár:
1 890 Ft
Online ár:
2 990 Ft
Online ár:
940 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára