Léteznek olyan tudományos adatok, amelyek alátámasztják a köztudatban terjengő, csodának tűnő öngyógyító történeteket? Meghiszem azt! Bizonyíték van rá, hogy elménk megváltoztatásával gyökeresen megváltoztathatjuk a testünket. Ahogy arra is, hogy az egészségtelen gondolatok megbetegítenek. És nem csak mentálisan. Élettanilag. Hogyan lehetséges ez? Ne aggódjanak. Pontosan elmagyarázom, hogyan lesz betegség az egészségtelen gondolatokból és érzelmekből, és hogyan segítik a test felépülését az egészséges gondolatok és érzelmek."
A klinikai kísérletekben placebohatásnak nevezett jelenség során a páciensek nem egyszerűen jobban lesznek. Nem csak „képzelődnek". Valóban meggyógyítják a testüket, amikor meggyógyítják a gondolataikat. Amikor maga is betegeskedni kezdett, Dr. Lissa Rankin úgy érezte, hiányzik valami a hagyományos orvosi módszerekből: a felismerés, miszerint a test képes helyrehozni magát, és az a módszer, ahogyan a tudat erejével aktivizálhatjuk ezt a képességét. Kutatásai során rájött, hogy az egészségügy immár ötven éve igazolta a test öngyógyító képességének létezését.
A Gyógyulás gyógyszerek nélkül tudományos adatokkal bizonyítja, hogy a magány, a pesszimizmus, a szomorúság, a felelem és a szorongás rongálja a testet, ugyanakkor a bensőséges kapcsolatok, a hála, az intimitás, a meditáció és a hiteles önkifejezési módszerek elindítják a test öngyógyító folyamatait. A könyv segítségével felfedezhetjük azt a tudományos eredményeken alapuló, forradalmian új módszert, amelynek használatával diagnosztizálhatjuk életünk spirituális, környezeti, táplálkozási és kapcsolati zavarait, hogy új utakra lépjünk, és a testünk meggyógyíthassa saját magát.
„Nem a testen múlik, hogyan élünk. A test azt tükrözi vissza, ahogyan élünk: élettapasztalataink összességének a tükörképe." Vissza
TARTALOM
Kris Carr előszava 9
Bevezetés 13
ELSŐ RÉSZ: Higgyünk magunkban! 27
1. fejezet: Egészségfelfogásunk megrendítő valósága 29
2. fejezet: Bombabiztos módszerek a megbetegedésre és a gyógyulás akadályozására 49
3. fejezet: A sorsfordító gyógyulási tényező 69
MÁSODIK RÉSZ: Gyógyítsuk a tudatunkat! 99
4. fejezet: Az egészség átértelmezése 101
5. fejezet: A magány megmérgezi a testet 119
6. fejezet: A halál oka: túlfeszített munka 143
7. fejezet: A boldogság mint megelőző gyógymód 161
8. fejezet: így hatástalanítsuk a stresszválaszt 189
HARMADIK RÉSZ: írják meg a receptet! 205
9. fejezet: Radikális öngondozás 207
10. fejezet: Az öngyógyítás hat lépése 225
Tudatos gyógyulás
A függelék: 8 testtudatosító módszer 263
B függelék: Lissa gyógyító öndiagnózisa 265
C függelék: Lissa személyre szóló receptje 269
Tovább az öngyógyítás útján 275
Köszönetnyilvánítás 2 77
A szerzőről 283
Végjegyzetek 285
Ez is elérhető kínálatunkban:
A könyv szerint azért jöttünk emberként e világra, hogy a Földön megélhessük a szellem és az anyag egységét. Ez az élmény rendkívüli élvezetet jelenthet, ám azután évtizedes gyötrelmek következnek,...
Online ár:
2 500 Ft
Online ár:
1 990 Ft
Online ár:
890 Ft