Dr. Bakó Tihamér Titkok nélkül című kötete először 1992-ben jelent meg a Cserépfalvi Kiadónál, az első átfogó magyar nyelvű és hazai tapasztalatokból építkező könyvként az öngyilkosság tárgykörében. Alaptémája az öngyilkosság, az emberi lét alapkérdése, amely évszázadok óta izgatja a filozófusokat és a gondolkodókat egyaránt. A könyv feltárja, milyen lelki sérülésekből, meghiúsulásokból, belső konfliktusokból tevődik össze az öngyilkossági kísérlet és az öngyilkosságveszély élményanyaga. Ennek alapján a krízishelyzetek, az öngyilkossági kísérlettel súlyosbított életproblémák és konfliktusok terápiás megoldásának elsősorban a mögöttük zajló pszichológiai folyamatokra kell irányulnia, a személyiség erőforrásait kell feltárnia, kapcsolati erőterébe kell beavatkoznia, és az öndestruktív késztetéseket tápláló komplexusok és feszültséggócok feloldására kell törekednie. A könyv segítséget nyújt a szakembereknek, klinikai pszichológusoknak, szociális munkásoknak és a segíteni akaró lelkipásztoroknak, de jól tagolt, világos eszmefuttatása lehetővé teszi, hogy a művelt laikus is érdeklődéssel olvassa, és segítségül hívja saját krízishelyzeteinek megértéséhez. Hozzásegít ehhez az elméleti áttekintés mellett a sok tapasztalati anyag, az esetleírások, amelyeket Bakó Tihamér saját pályája során, a Korányi Kórház krízisintervenciós osztályán és az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézet pszichoterápiás ambulanciáján folytatott terápiái alapján írt meg.
A kötetet a Psycho Art kiadó Sorsfordító Könyvek sorozata 2. darabjaként jelenik meg: a sorozat célja, hogy akár a segítőknek, akár a krízissel küzdőknek tapasztalatokat adjon át, s támaszt, reményt nyújtson arra, hogy van kiút a válságból, a verem mélyéről.
Előszó W. Charon magyar. írásai.jelzésére használta e misztikus egyiptomi nevet, amely transzcendens mélységében átfogja számtalan dimenzióban terjedő alkotó tevékenységét, hatalmas életműve egész...
Online ár:
3 690 Ft
Online ár:
1 890 Ft
Online ár:
2 490 Ft