Sorozatcím:
Kötetszám:
Nyelv: Magyar
Méret: 25 cm x 17 cm
ISBN: 963-552-164-2
Megjegyzés: Néhány fekete-fehér fotóval, ábrával illusztrálva.
FÜLSZÖVEG
Napjainkban a másfél évszázados múltra visszatekintő magyar vasútnak gyakran ünnepeljük egy-egy nevezetes évfordulóját, vasutak alapítását, fontos vonalak létesítését, jelentős létesítmények elkészültét. Most, 1987-ben egy másféle vasúti évfordulóra emlékezünk: a vasúti tisztképzés száz esztendejére, s ezen keresztül azokra a generációkra, melyeknek tagjai vállalták és vállalják a vasutas élet nehéz hivatását.
1887-ben Baross Gábor, a magyarországi közlekedés történetének nagy alakja, a "vasminiszter" fölismerte, hogy a már jelentősen kiépült hazai vasúthálózat, ezen belül a Magyar Államvasutak fejlődése, a magánvasutak előrehaladó államosítása, s mindezen túlmenően az ország egész gazdasági élete magasabb színvonalú vasutas munkát követel. Ez elsősorban a forgalmi és kereskedelmi szolgálat területén kívánt alapvető változásokat, azon a területen, ahol a vasúti hivatalnokok nagy része dolgozott, s ahol a szaktudás megszerzését - a korábbi erőtlen szakoktatási próbálkozások után - szinte kizárólag a gyakorlat biztosította. Az alapvető változást csak a száz éve megalapított Vasúti Tisztképző Tanfolyam hozhatta meg, amelynek igényes oktatási programja már működésének kezdetétől kivívta a külföldi vasutak elismerését is. Vissza
TARTALOM
Baross Gábor élete és munkássága 7
A vasúti tisztképzés története 1945-ig 17
A magyarországi vasúthálózat a tisztképzés kialakulásának idején 17
Előzmények 17
A tisztképzés kezdetei 22
A vasutak fejlődése és a szakmai oktatás összefüggései 25
Az 1873.évi gazdasági válság 31
A magánvasutak államosítása 36
A vasúti szakoktatás újjászervezése 45
A Vasúti Tiszképző Tanfolyam megszervezése 67
A Tanfolyam megnyitása 74
A Tanfolyam Igazgatási Ügyrendje 78
A Tanfolyam Fegyelmi Szabályai és Házirendje 79
A Tanfolyam Könyvtári és Múzeumi Szabályzata 80
A Tanfolyam működésével párhuzamosan jelentkező további igények 86
A Tanfolyam további fejlődése 90
Külföldi vélemények 93
A hazai vasúti szakoktatás a századfordulón 97
A Vasúti Tisztképző Tanfolyam az első világháború idején 114
A Vasúti Tisztképző Tanfolyam a két világháború között 123
A Vasúti tisztképzés a felszabadulás után 123
Változások az intézmény életében 123
A tanfolyami képzés története 136
A forgalmi-kereskedelmi nappali (zárt) és levelező tisztképzés 136
A műszaki tisztképzés 151
Az általános tisztképzés 167
A továbbképzés oktatási formái 171
A nyelvoktatás eredményei 175
Az oktató- és nevelőmunka néhány kérdése 177
Szemléltetőeszközök, tansegédletek, könyvtár 179
Az Intézet helyzete és jövője a második évszázad küszöbén 181
A tisztképző Intézet épületei 185
Az Intézet vezetői és oktatói (1937-86) 195
Az Intézet jegyzetei a nappali és levelező tanfolyamok számára (1939-85) 209
Az Intézet nappali tanfolyamainak végzetes hallgatói (1937-86) 215
Forgalmi és kereskedelmi tiszti tanfolyamok 215
Forgalmi tiszti tanfolyamok 280
Kereskedelmi tiszti tanfolyamok 292
Távközlési és biztosítóberendezési műszaki tiszti tanfolyamok 298
Építési és pályafenntartási műszaki tiszti tanfolyamok 305
Gépészeti és vontatási műszaki tiszti tanfolyamok 316
Az Intézet forgalmi és kereskedelmi tiszti tanfolyamainak 1986-87. évi hallgatói 325
Irodalom 327
Ismertető: Átfogó hajótörténet német nyelven - az ókortól a XX. század közepéig - gazdag színes képanyaggal - További ismertető: "Belelapozás".
Online ár:
2 000 Ft
Online ár:
1 490 Ft
Online ár:
1 890 Ft
Online ár:
2 000 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára