„Üzenet az emberiséghez? Az író műveiben üzen, egyeseknek s az emberi nemnek is. Melyik az én műveim közt az, amelyet épp ma, ezen az új éven üzenetként mutathatnék fel? Úgy hiszem, az Égető Eszter című regény... A regényben életem egyik nagy alapérzését (vagy érzékcsalódását) írtam meg. Hogy a szép és jó élettől egy hajszál választ el bennünket, azt kellene csak átlépni; ez a hajszál azonban az emberi természet, vagy ha optimisták, pedagógusok akarunk lenni, a nehezen száműzhető múlt maradványa. Mért üzen ez a regény s tán a tartalma is épp ma? Mert az az érzés, amely tizenöt évvel ezelőtt az Őrültekét megíratta, ma az emberi nem legjobbjainak közös — lidércnyomásos álomra emlékeztető — benyomásává kezd nőni. Az egész embervilágot egybeölelő harmónia s mellette mindjárt minden élőlény pusztulása, mint belátást sugalló s tébolytól szított lehetőség sosem volt így jelen minden gondolkodó lény tudatában, s ha már üzenetet írunk: minden jövőért felelős akarat tövén." (Németh László az Égető Eszterről, 1964)
A Kötéltánc után Karinthy hosszabb ideig nem ír regényt. Tizenkét év múltán 1935-36-ban viharos gyorsasággal két újabb "utazás" történetét veti papírra. A két könyv között - mindkettő 1937-ben jele...
Online ár:
1 500 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára