Charlie Chaplin vallomást ír legkisebb fiának, Christophernek. Úgy érzi, a halál már a sarkában van. 88 éves, és hat esztendeje minden Szenteste látogatást tesz nála az Öreg Hölgy, aki magával akarja vinni. De egyezséget kötöttek: ha a Csavargónak sikerül megnevettetnie a látogatót, kap egy év haladékot a következő karácsonyig. Eddig hat alkalommal úszta meg, de ezúttal úgy érzi, nincs elegendő ereje még egyszer eljárni a táncot a Kaszással. Ezért akarja fiának, akit már nem lesz alkalma felnevelni, elmondani, amit mindig eltitkolt az életrajzírók – és talán egy kicsit önmaga – elől…
Sötét erdőkben bóklászó cigánykaravánokról, éhezésről és nyomorról, egy alkoholista apa és egy bomlott elméjű anya súlyos örökségéről, a cirkusz és varieté lenyűgöző, ámde kegyetlen világáról, Kalifornia első filmstúdióiról és az amerikai Közép-Nyugat álmos kisvárosainak mélyén szunnyadó gyűlöletről, üvegcsontú műlovarnőkről, csődbe ment impresszáriókról, és a nagy szerelem, a mozi születésének megdöbbentő titkáról mesél.
Az élő ágyúgolyók, szomorú bohócok és a filmipar szerencselovagjai között csetlő-botló Csavargó a tragédia és a komédia határának borotvaélén táncol, de ez a tánc a vágy, az illúzió, a szépség és a boldogság tánca.
Az idő egy kalitka, amelyben egy francia család három generációjának, azaz három Philippe-nek emlékei lettek fogolyként bezárva. Az első Philippe 1900-ban francia katonaként, a nyolc szövetséges ...
Online ár:
3 980 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára