önarckép retus nélkül

Összefoglaló

"Anyanyelvem a vers. Nem emlékszem, mikor s hogyan tanultam meg: amint az ember arra sem tud visszaemlékezni, hogy is tanult meg beszélni?
Most, hogy ezt leírom, magam is csodálkozom, mily ritkán s mily szűk körben szólaltam meg anyanyelvemen.
Volt egy hosszúra nyúlt korszakom, mikor a műfordítás fölébe nőtt a magam munkájának s egész életemnek.
Bánjam utólag? Vagy hálás legyek érte?
Merész álmokat láttató, felséges narkotikum volt a fordítás, komoly fájdalmaknak is hathatós ellenszere. Nem lett belőlem sem rokkant, sem harapós ember.
Bekalandoztam a világirodalmat, s egyebek közt lefordítottam Villon teljes életművét, megfejelve a tolvajballadákkal. Így állt össze a Villon és a többiek című kötet (Magvető, 1966). Shakespeare és az Erzsébet-kori dráma is hosszú időre rabul ejtett. Ezeknek az éveknek termése rendeződött kompozícióvá a Shakespeare új tükörben tanulmányaiban és fordításaiban. S mennyit megevett életemből a színpad! El sem kezdem felsorolni kiadatlan drámafordításaimat... Egy közülük - személyes lírájával - e könyvben két helyen: Szophoklész Antigonéja.
Könyvem címét komolyan kell érteni: önarcképet akartam adni, nem félve a szeszélyes fényektől s a kemény árnyékoktól.
Mindnyájunknak annyi portréja van, ahány ismerőse. Ha tetszik, ha nem: képünk kirajzolódik embertársaink tudatában. Jogunk van egyet magunknak is odatennünk ezek mellé."