A legszebb s leggazdagabb ígéret volt egész mai elbeszélő irodalmunkban” – írta a tragikus hirtelenséggel elhunyt fiatal regényíróról Juhász Gyula 1918-ban. Harminc esztendeig élt; regényeivel és elbeszéléseivel a haláltáncát járó dzsentri-világ ábrázolásában teljesedett ki nagy és eredeti írói tehetsége, műveivel ott van a helye Kaffka Margit mellett.
A zöldköves gyűrűt, amelyet azóta is a legszebb, legköltőibb magyar regények közé sorolunk, 1912-ben, huszonnégy éves fejjel írta az ezernyolcszázhetvenes-nyolcvanas évek Magyarországáról. Regénye családregény, mint Thomas Mann Buddenbrook háza. Eőzházi és Bazini Eőz József báró úrból az egyszerű polgáremberré vedlett Őz József és gyermekeinek története jelképesen a történelmi magyar középosztály kikerülhetetlen széthullásának nyomasztóan borús rajza. A pöffeszkedés, az előnevekkel való kérkedés, a címeres gyűrűk ragyogtatása idején hirdeti a munka dicséretét.
Őz József – mint számtanácsnok – a birtok és az örökölt rang helyett az erkölcs és a szellem rangját őrizve megpróbál beilleszkedni a polgári életbe. Törekvése azonban idegenné és magányossá teszi mulatva pusztuló, a gondokat mámorral feledtető pátriájában. Korai halála után a család szétszóródik, az özvegy reménytelenül ostoba birtokpert sürget, de a gyerekek az apjuk által fölismert törvényhez igazodnak: a tisztességes munkát a titokzatosan vándorló, illúziókat jelképező zöldköves gyűrűnél többre becsülik. Érdekes színfoltja a fordulatokban gazdag regénynek az egymástól elszakított testvérek megrendítő levelezése
"Megállj, majd én megmutatom neked, hogy akad még a Pál utcaiak közt is bátor fiú, ha nem más, hát a Nemecsek, a közlegény! Itt vagyok, kérem, kihallgattam az egész tanácskozást, visszaloptam a zás...
Akciós ár:
1 943 Ft
Korábbi ár: 1 813 Ft
Eredeti ár: 2 590 Ft
Akciós ár:
1 875 Ft
Korábbi ár: 1 750 Ft
Eredeti ár: 2 499 Ft
Akciós ár:
3 368 Ft
Korábbi ár: 3 143 Ft
Eredeti ár: 4 490 Ft