tantárgy:Történelemtudomány évfolyam:Egyéb A tankönyvjegyzéken szerepel. A római Collegium Germanicum Hungaricum története mind az itáliai, mind a magyarországi művelődés múltjának szerves része, maga az intézmény pedig az évszázados magyar-olasz szellemi kapcsolatok egyik legfontosabb helyszíne. Megalapításától (1578) kezdve egészen a XVIII. század végéig ez a kollégium közvetítette Magyarországra azokat a szellemi áramlatokat, amelyek Rómában megjelentek és hatottak. Különösen tanulságos az a mód, ahogyan a római Illuminismo holdudvarának jelenségei (janzenizmus, muratorianizmus, árkádikus poézis, főpapi mecenatizmus) a hazatérő alumnusok révén Magyarországon asszimilálódtak, gazdagítva az egyházi és világi tudományosságot egyaránt. A kollégium a XVII-XVIII. századi Róma elismert szellemi műhelyének számított, hatása egész Közép-Európára kiterjedt. Működését végül II. József tiltó rendelete nyomán függesztette fel, miután szembekerült a jozefinista egyházpolitikával. A tárgyalt időszakban (1578-1782) több mint 600 magyarországi növendék tanult a kollégiumban, névsorukat és adataikat a jelen kötet közreadja. Mindez egyfelől segítséget ad a további kutatásokhoz, másfelől színes körképet is nyújt a barokk és korai felvilágosodás időszakának szellemi életéről, magyar-olasz kapcsolatairól, a Kárpát-medencére is jelentékeny hatást gyakorló római eseményeiről.
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára