"Johannával - írja Passuth László - huszonhét éves koromban találkoztam, az avignoni várban. Egészen más volt, mint ahogy ifjúkoromban emlékvilágában kialakult a könnyűvérű, férjgyilkos nápolyi királynő figurája. Az avignoni Pápák Várának hagyománya tragikus szépségű és szellemű fiatal nő képét rögzítette az utókor számára. Megoldani az aversai bűntett csomóját s kialakítani a megközelíthetően hiteles Johanna-képet: ez lett számomra a következő esztendők kedves feladata. A kérdés: bűnös-e Johanna, s ha igen, mennyiben, férjének, Endrének meggyilkolásában - hosszú időn át foglalkoztatta a kor uralkodóit, diplomatáit, de a krónikásokat is, s olyan szellemi emberek, mint Petrarca és Boccacio is elmondták a véleményüket. Minthogy a közvetlen tetteseket gyorsan elhallgattatták - soha nem derült ki teljes világosság a tragikus aversai éjszaka történetére és motívumaira. Több mint három évtizeddel ezelőtt írtam a Nápolyi Johanná-t. A hazai történelem akkori dogmái: Johanna feltétlen bűnössége volt. Így nem volt veszélytelen megbontani a hagyományt, megkísérelni e hatszáz esztendős perújrafelvételét. Johanna alakja lényegében most is úgy áll előttem, miként kialakult a regény írása során."
Online ár:
4 250 Ft
Eredeti ár: 4 999 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára