Kinde Annamária 1956-ban született Nagyváradon. 15 éves kora óta írt verset, majd dalszövegeket is. Egyetemista volt Marosvásárhelyen, majd Brassóban végzett erdőmérnökit. Csíkszeredában élt három évet. Bukarestben több mint fél évet dolgozott. 1986-ban került vissza Nagyváradra, ahol tagja lett az Ady-körnek. Első verseskönyvét 1987 nyarán állította össze. Ez a kötet sok kaland és utazás, Kolozsvár, Magyarország után végül a Marosvásárhelyen élő irodalomszerkesztők jóvoltából jelent meg ott 1986-ban. Jelenleg a Várad irodalmi lap versrovatának szerkesztője.
Kinde Annamária kilencedik verseskötete bő egy esztendő költői termését kínálja, ám valójában két jól elkülöníthető fejezet verseivel szembesülhet az olvasó, s e részeket éles határvonalként választja el, s köti össze ugyanakkor a betegség, amellyel emberként is, alkotóként is küzdelmet folytat. Drámai, érett, egyedi hangú, egyedi univerzumot teremtő költészet ez. „Húzódjál közelebb, csak ennyi volt/ lassul a tánc, kihűl a hő./ Hallgass már hosszan, ne öltsed a szót!/ Nem kétséges, ennyi volt!”
Ez is elérhető kínálatunkban:
Tánczos Katalin, a hajléktalan költő őstehetsége révén nyolc évszázad költői hagyományaival is sáfárkodik, sokféle hatást olvasztott költészetébe. Tagadhatatlan például meghatározó Ady-szeretete (j...
Online ár:
1 870 Ft
Eredeti ár: 2 200 Ft
Online ár:
3 804 Ft
Eredeti ár: 4 475 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára