Több mint 30 év után először jelenik meg újra Magyarország ókori történelmét, a kelták és a rómaiak kultúráját, régészeti hagyatékát tárgyaló összefoglalás. Csaknem 1000 évről van szó, amely a kelták Kárpát-medencében történő megtelepedésével kezdődött, a római hódítással és az őslakos népesség romanizálódásával folytatódott, és a római uralom megszűnésével végződött. Szabó Miklós és Borhy László akadémikusok több évtizedes kutatási tapasztalatukra és tudományos eredményeikre támaszkodva készítették el ezt az összefoglalást, amely részletesen és széles földrajzi valamint történelmi és kulturális összefüggéseiben taglalja Magyarország területe késő vaskori népeinek és római kori lakosságának történelmét. Mindkét korszak nagy egységbe illeszkedik: a Magyarország területén élő vaskori népek történelmüket, kultúrájukat és művészetüket illetően részei voltak az Írországtól a Fekete-tenger partvidékéig terjedő kelta kulturális koinénak, míg római kori lakossága a kontinenseken átívelő Római Birodalomhoz tartozott. A szerzők, akik az ELTE BTK Régészettudományi Intézetének régészprofesszorai, és az MTA-ELTE Interdiszciplináris Régészettudományi Kutatócsoport korábbi és jelenlegi vezetői, a kutatás legújabb eredményeinek figyelembe vételével készítették el Magyarország ókori történelmének új szempontokat követő összefoglalását, amelyet informatív térképekkel, továbbá látványos és az utóbbi évek legfontosabb régészeti leleteit is bemutató színes képekkel illusztráltak. A kötetet kronológiai összeállítás és részletes bibliográfia teszi teljessé.
A Nyugat-Dunántúl késő bronzkoráról szóló ismereteink meglehetősen hiányosak. Ezen szeretne változtatni a régész szerző munkája, amely alapvetően a régió négy megyéjében 1984 és 2011 között végzett...
Online ár:
19 465 Ft
Eredeti ár: 22 900 Ft
Online ár:
6 715 Ft
Eredeti ár: 7 900 Ft
Online ár:
2 465 Ft
Eredeti ár: 2 900 Ft
Online ár:
1 700 Ft
Eredeti ár: 2 000 Ft
Online ár:
5 015 Ft
Eredeti ár: 5 900 Ft
Bevezető ár:
3 920 Ft
Eredeti ár: 4 900 Ft
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára
Akciós ár: a vásárláskor fizetendő akciós ár
Online ár: az internetes rendelésekre érvényes nem akciós ár
Eredeti ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár
Kiadói ár: kedvezmény nélküli könyvesbolti ár árkötött könyvek esetén
Bevezető ár: az első megjelenéshez kapcsolódó kedvezményes ár
Korábbi ár: az akciót megelőző 30 nap legalacsonyabb akciós ára