A tanulmánykötet, melyet a kezében tart az olvasó, a politikai erőszak jelenségének elméleti kérdéseit tárgyaló írásokból áll. A totális diktatúrák által megvalósított terror és a modern, úgynevezett "privát" terrorizmus konkrét megnyilvánulásai olyan filozófiai és etikai kérdéseket vetnek fel, amelyek vizsgálata társadalmi beágyazottságuk okán túlmutat hatalompolitikai jelentőségükön. Sorel egy évszázaddal ezelőtti megjegyzése, mely szerint "az erőszak problémáit még mindig sűrű homály fedi", ma is aktuálisnak látszik. Nem pusztán a hatalom, az állam vagy a jog kérdései okán, hanem a jó és a rossz megkülönböztetése, mindenekelőtt tehát az etikának és az igazságosságnak a problémája miatt is, amely elválaszthatatlan "az Isten által magára hagyott", a felelősséget kényszerűen egyedül vállaló modern individuum helyzetétől.
A könyvben ezért szerepelnek -a 21. századi terrorizmus jelenségére reflektáló filozófiai írásokon és beszélgetéseken kívül- a szubjektivitás és a szekularizáció tárgykörét érintő tanulmányok is, az egyén és a közösség viszonyát tárgyaló elemzések, a halállal, a rosszal, a gonosszal foglalkozó esszék, valamint a törvény és az erőszak összefüggéseit feltáró értekezések.
Ez is elérhető kínálatunkban:
"Újabb kiváló kalauz a modern világhoz. Marshall mesterien foglalja össze, mit kell tudnunk, és miért." Peter Frankopan, a Selyemutak szerzője "A földrajz kulcsfontosságú: behatárolja, mit tehet ...
Online ár:
4 675 Ft
Eredeti ár: 5 499 Ft
Online ár:
2 550 Ft
Eredeti ár: 2 999 Ft
Online ár:
3 825 Ft
Eredeti ár: 4 499 Ft
0
az 5-ből
0 értékelés alapján